Döbbenetes szeméthegyek miatt százezer lejre büntettek egy Bihar megyei községet
Százezer lejre büntette a Bihar Megyei Környezetőrség Feketebátor község önkormányzatát, mert többszöri felszólításra sem számolta fel a község területén található hatalmas illegális szeméttelepeket, amelyek ráadásul természetvédelmi övezetben találhatók.
Feketebátor (Batăr), Talpas (Talpoș) és Feketetót (Tăut) települések mellett hatalmas területeken, összesen 25 ezer négyzetméteren fedeztek fel illegális szemétlerakatokat a környezetőrség munkatársai, akik tavaly már tartottak ugyanitt ellenőrzést és ugyanezért a kihágásért meg is büntették a helyi önkormányzatot, ám akkor még „csak” 30 ezer lejre.
„A probléma azonban nem oldódott meg, felszólításunk ellenére nem takarították meg a területeket, nem hordták el a szemetet, pedig erre egy évük volt” – fogalmazott az Agerpres hírügynökségnek Monica Crișan, a Bihar Megyei Környezetőrség igazgatója. Elmondta még, „erősen meg kell kongatni a vészharangot, ugyanis ilyen helyzetek nemhogy megszűnnének, egyre többször fordulnak elő”.
Feketebátorban a romatelep mögött mintegy ötezer négyzetméteren fedeztek fel száz köbméternyi vegyes hulladékot, amelynek egy részét megpróbálták úgy eltüntetni, hogy földdel eltakarták és beletolták az ott húzódó Fekete-Körös folyó medrébe.
A községhez tartozó másik településen, Talpason még súlyosabb állapotot tártak fel, itt tízezer négyzetméteren megközelítőleg 250 köbméter szemét hevert, ennek is úgy próbálták meg eltüntetni egy részét, hogy földet hordtak rá. Feketetóton ugyancsak tízezer négyzetméternyi illegális szemétlerakatot tártak fel, száz köbméternyi vegyes hulladék egy részét itt is földdel fedték be.