FRISSÍTVE – Csökkenőben a fertőzések száma, majdnem kilencezerrel kevesebb új esetet jelentettek

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 27 346 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában – közölte szerda délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ez jóval kevesebb az előző napi esetszámnál: 8923-mal csökkent az új megbetegedések száma a keddi jelentésben szereplő adatnál. Igaz, a tesztek száma is alacsonyabb: az előző napi 113 ezer helyett most csaknem 95 ezer teszt eredményét dolgozták fel.

Az új esetekkel 2 482 394-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 79 374-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. 2 038 716 személyt már gyógyultnak nyilvánítottak.

Az igazolt új esetek mellett 1380 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

Ugyanakkor továbbra is viszonylag magas az elhunytak száma, az elmúlt 24 órában 176 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal (öt elhalálozás korábban történt, de csak most vették nyilvántartásba). 171 áldozat más betegségekben is szenvedett, 142-en oltatlanok voltak. A 34 beoltott áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyien más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 61 092-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Jelenleg 11 324 személyt kezelnek kórházban Covid-19 betegséggel, közülük 1120-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 811 kiskorú van, és közülük 17-et ápolnak az intenzív osztályon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az ország 68 városában meghaladta a 20-at az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát (45,71 ezreléket) az Ilfov megyei Otopeni-ben jegyzik, de magas az incidencia Nagyszebenben (43,05), a Kolozs megyei Szamosújváron (39,83), Gyulafehérváron (37,66), Temesváron (37,41), Kolozsváron (37,3) és a Brassó megyei Vidombákon (35,93) is.

Összesen 311 városban haladja meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató. A községek közül a Temes megyei Újszentesen a legmagasabb a mutató, 57,75 ezrelékes.

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (7895), valamint Ilfov, Kolozs, Szeben, Temes, Konstanca és Brassó megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A fővárosban kedden 6825, hétfőn 4765 új eset volt. A legkevesebb új megfertőződést Hargita, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében jegyezték. Bukarestben a fertőzöttségi ráta jelenleg 35,31 ezrelék, míg kedden 34,29 ezrelék volt a mutató.

A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Kolozs (29,52), Temes (29,29), Ilfov (26,10), Szeben (25,39), Konstanca (23,44) és Brassó (22,98) megyében jegyzik.

Kapcsolódók

Kimaradt?