Cseke Attila: új szabályozások vonatkoznak az óvodaépítésre

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a miniszteri rendelet, amely új, korszerű szabályozást biztosít az óvodák építésére. Az új óvodaépítési szabályozás kidolgozásakor a minisztérium a gyermekek egészséges, korszerű környezetben való nevelését tartotta szem előtt, mutatott rá Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

A tárcavezető elmondta: az új rendelkezés szigorúan szabályozza a szellőztetési rendszereket, és olyan óvodák megépítését szorgalmazza, amelyek energiatakarékosak, zöldek, és fenntarthatók, illetve kímélik a környezetet.

A hatályos, 1997-ben elfogadott szabályozást helyettesíti az új, miniszteri rendeletben leszögezett rendelkezés, amely az európai és romániai standardoknak megfelelő, és összhangban áll a hatóságok által megfogalmazott követelményekkel.

Fotó: Agerpres

Múlt évben a fejlesztési minisztérium széleskörű építkezési szabályozásmódosítást hirdetett meg, elsőként a bölcsődék építésére vonatkozó szabályozást korszerűsítette, ezt követte az új iskolaépítési szabályozás kidolgozása és jóváhagyása, majd a kórházépítési szabályozás újítása.

„Minden intézkedéssel megfelelő szabályokat biztosítsunk ahhoz, hogy korszerű tanügyi, egészségügyi, önkormányzati infrastruktúra épüljön, hiszen ezek alapfeltételei a fejlődésnek.  Ezáltal a családok számára jobb körülményeket biztosítunk” – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?