Csalás miatt előzetesben lévő rendőrt tüntettek volna ki volt kollégái

Elismerő oklevelet kapott volna volt kollégáitól egy nyugdíjas rendőr, aki előzetes letartóztatásban van csalás gyanújával. A volt rendőrt azért vették őrizetbe, mert annak ellenére végezte közlekedési rendőri feladatait, és büntette az autósokat, hogy már nyugdíjas volt.

Egy szakértő, aki az intézmény értékeinek fejlesztését segítette – ez állt az oklevélen, amelyet a csalásért fogva tartott nyugdíjas rendőrnek utolsó munkahelye – az Országos Bevándorlási Felügyelőség – állított ki számára. Amikor a sajtó kérdőre vonta az intézmény vezetőségét, azok visszavonták az elismerést.

A csalással vádolt kitüntetett férfi és egy másik kollégája nyugdíjazásuk után megtartották egyenruhájukat, valamint a belügyminisztérium által kibocsátott rendszámtáblákat is. A „felszerelést” arra használták, hogy naponta több autóvezetőt is megállítsanak, és megbírságolják őket. A nyomozók szerint ezzel a tevékenységgel több mint 20 ezer eurót gyűjtöttek össze, amíg két hónappal ezelőtt elfogták, pontosabban tetten érték őket.

Az egyikük korábban a bevándorlási felügyelőségnél dolgozott, és egykori munkaadói minden, az elmúlt években nyugdíjba vonult alkalmazottjának elismerő oklevelet állítottak ki. A letartóztatásban lévő rendőr végül nem kapta meg a diplomát.

(Címlapkép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?