Csaknem 50 kilométernyi megyei utat építenek Udvarhelyszéken
Új szakaszba lépett a Lot 3-ként ismert udvarhelyszéki nagyberuházás, amely a 131, 133 és 137A jelzésű megyei út felújítását célozza, összesen 48 kilométernyi útszakaszt. A projektet újraindították és ütemezték, majd bekerült a Központi Fejlesztési Régió 2021–2027 programjába. A három útszakaszt érintő munkálatok teljes értéke meghaladja a 277 millió lejt áfával, amelyből több mint 110 millió lej az Európai Unió hozzájárulása.
A második és egyben középső szakasz munkaterületét csütörtökön Kányád község polgármesteri hivatalában adták át a kivitelezőnek. Ez a 133-as jelzésű út, Homoródszentpáltól Kányádig húzódó 16 kilométeres szakaszát foglalja magában – közölte Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
.jpg)
Mint részletezték: a projekt összesen 48,33 kilométernyi megyei út felújítását célozza, három szakaszra bontva: a 131-es jelzésű megyei út Kovászna megye határa és Homoródszentpál közötti szakasza, a 133-as jelzésű megyei út Kányád és Homoródszentpál közötti szakasza, valamint a 137A jelzésű megyei úton Bikafalva után, a 137-es megyei út elágazásától Brassó megye határáig, beleértve egy 290 méteres szakasz befejezését a 137-es úton.
A munkálatok keretében korszerűsítik az útszerkezetet, hidakat építenek és újítanak fel, csapadékvíz-elvezető rendszereket alakítanak ki, járdákat építenek a települések belterületén, valamint megfelelő jelzésekkel javítják a közlekedésbiztonságot.
Minden útszakaszon három-három híd építését vagy felújítását tervezik, az útpálya szélessége 6,5 és 7 méter közötti, a aszfaltozott felület szélessége pedig 5,5 és 6 méter között alakul. A projekt részeként rendezik a mellékutakat és az ingatlanok megközelítését, valamint a műemlék övezetekben végzett munkálatokat régészeti felügyelet mellett valósítják meg. A 137A jelzésű úton a vasúti átjárót is korszerűsítik.
A kivitelezési munkálatokat a következő vállalatok végzik: az 1. lot kivitelezője a FAR Foundation Kft., a 2. lot kivitelezője a Diferit AG Kft., míg a 3. lot kivitelezője szintén a FAR Foundation Kft. A kivitelezés időtartama 24 hónap, a projekt megvalósításának határideje 2028. január 25., meghosszabbítási lehetőséggel.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a helyszínen elmondta, hogy az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy a megrekedt, évek óta húzódó beruházásokat kimozdítsák a holtpontról, és kézzelfogható eredményeket mutassanak fel. Ilyen előrelépés ez az útfelújítási projekt is, ugyanakkor a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer elindítása is ebbe az irányba mutat.
.jpg)
„Bízunk benne, hogy amennyiben a pénzügyi lehetőségek ezt lehetővé teszik, már idén is látható előrelépések történnek ezen a szakaszon. Arra kérünk mindenkit, aki az említett szakaszok mentén él, hogy legyen türelemmel és megértéssel, hiszen minden ilyen beruházás ideiglenes nehézségekkel jár: a forgalom lelassul, a közlekedés nehezebbé válik. Másfél-két éven belül azonban egy új, jó minőségű úton lehet majd közlekedni” – hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának elnöke.
CSAK SAJÁT


