Ciolacu: Románia is része lesz az USA fekete-tengeri stratégiájának

Románia is része lesz az Amerikai Egyesült Államok jövendőbeli fekete-tengeri stratégiájának, ami ismét igazolja, hogy jól működik a két ország közötti stratégiai partnerség – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Marcel Ciolacu szombati Facebook-bejegyzésében üdvözölte az amerikai kongresszus döntését, amellyel belefoglalták a fekete-tengeri stratégiát a 2023-ra szóló költségvetésbe.

Fotó: Agerpres

„Ez a fekete-tengeri térség fontosságának, a régión belül pedig Románia szerepének elismerése Európa stabilitásának és biztonságának biztosításában. Ugyanakkor újabb bizonyítéka annak, hogy jól működik a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség” – fogalmazott a PSD-elnök, hozzátéve, hogy a biztonság fokozása több beruházást jelent majd az ország gazdasága számára.

Marcel Ciolacu gratulált párttársainak, Robert Cazanciuc és Ştefan Radu Oprea szenátoroknak a december eleji amerikai látogatásuk során a kongresszus védelmi és külpolitikai bizottságánál tett intézkedésekért.

Az amerikai kongresszus által elfogadott törvényben egyebek mellett egy olyan előírás is szerepel, amely szerint a jogszabály hatályba lépésétől számított hat hónapon belül az amerikai külügyminiszternek a többi érintett szövetségi ügynökség vezetőivel együtt a kongresszus elé kell terjesztenie egy stratégiát a fekete-tengeri NATO-szövetségesekkel való együttműködésről, „a gazdasági kapcsolatok elmélyítése, a térség államainak nyújtott gazdasági és biztonsági támogatás megerősítése érdekében” – közölte korábban Románia egyesült államokbeli nagykövetsége.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?