Butángázt szállító tartálykocsi borult fel – Lakosokat evakuáltak, a forgalmat lezárták

Hétfő este felborult egy butángázt szállító tartálykocsi a DN1-es országúton, Szeben megyében. A baleset következtében kisebb mértékű gázszivárgást észleltek, ezért a hatóságok elővigyázatosságból mintegy egy kilométeres körzetben evakuálták a lakosságot. Körülbelül húsz embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát.

A helyszíni első vizsgálatok alapján a rendőrség megállapította, hogy a 51 éves, Prahova megyei férfi a DN1-es úton, Skorei településen, Brassó irányából Nagyszeben felé haladva elvesztette uralmát a jármű felett. A tartálykocsi letért az úttestről, majd egy ház kerítésének ütközött, szțmol be a News.ro.

Egy kerítésnek ütközött, a gáz szivárgott | Fotó: Szeben Megyei Rendőrség

A Szeben megyei rendőrség közlése szerint a rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.

A hatóságok a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. A forgalmat elterelték, a járművezetőket alternatív útvonalakra irányították. A biztonság érdekében mintegy 800–1000 méteres sugarú védelmi övezetet jelöltek ki.

A Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a lakosságot RO-Alert figyelmeztető üzenetben értesítették a kialakult helyzetről. A tűzoltóság megerősítette, hogy  mintegy húsz lakót evakuáltak az érintett területről.

Az elsődleges információk szerint személyi sérülés nem történt. A szakemberek a helyszínen dolgoztak a szivárgás megszüntetésén és a terület biztonságossá tételén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?