banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Bukarestben tüntettek Alexandraért, a szülészeten meghalt kismamáért

Mintegy 250 ember gyűlt össze vasárnap este a bukaresti Victoria palota előtti téren, hogy tiltakozzon az ellen, ami 25 éves botoşani-i édesanyával, Alexandra Ivanovval történt, aki tíz nappal ezelőtt meghalt a kórházban, miután hét órát várt orvosi segítségre.  

A hőség ellenére az emberek már délután öt órakor gyülekezni kezdtek a kormány épülete előtt, hogy kifejezzék felháborodásukat a történtek miatt.

Alexandra testvére is jelen volt a megmozduláson.

Ana Măiță, a tüntetés egyik szervezője a HotNews.ro-nak elmondta, azért gyűltek össze a kormány előtt, hogy a fiatal édesanya felháborító halálesete ellen tiltakozzanak.

Alexandra Ivanov testvére a bukaresti tüntetésen (középen) | Fotók forrása: #nuamaer Facebook-csoport

„A halála száz százalékban elkerülhető lett volna, ha az egészségügyi rendszer teszi a dolgát (...) Felszólítjuk a hatóságokat, hogy tisztítsák meg az egészségügyi rendszert ezektől az emberektől, akik nem nevezhetik magukat orvosnak” – mondta Ana Măiță.

A Győzelem téren összegyűlt emberek 19.45-kor egy perces néma csendet tartottak, majd, mint a korábbi tüntetéseken is, az Alexandra és a Nincs levegőm szavakat skandálták a fiatal nő halála előtti utolsó üzeneteinek egyikére utalva.

Alexandra testvére, Vlad Miron pénteken azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy lassan kezdenek bebizonyosodni azok a részletek, amiket korábban csak sejtett.

„Lassan-lassan kezdenek kiderülni mindazok a részletek, amelyekről a nővérem és a sógorom közötti üzenetekből, amelyeket elolvastam, én már a kezdetektől fogva tudtam, de a kórház azt állította, hogy betartották az előírásokat. Minden, amit az elejétől fogva állítottam, igaz volt, hogy senki nem foglalkozott vele, hogy egyik orvostól a másikhoz küldözgették. Nem volt mentő szándék, számukra normálisnak tűnt, hogy reggelig hagyják a beteget, amíg a kezelőorvos megérkezik. Talán ha aznap este a kezelőorvosa lett volna ott, szerintem közbelépett volna. Rivalizáltak egymással, gyűlölet volt közöttük, a te páciensed, az én páciensem. Ez az igazság, nem spekuláció, különben nem mondták volna neki, hogy várjon reggelig. Ezt mondták neki az elejétől fogva, hogy várjon az orvosára. Ha a kórházban vagy, és szolgálatban vagy, tedd a dolgod!” – panaszolta Alexandra testvére.

Hozzátette, az egész közösség arra vár, hogy lépések történjenek, hiszen sokaktól kap üzenetet, akiket ugyanígy várattak egy-egy fájdalomcsillapítóval, míg a kezelőorvosuk megérkezik.

„Fel kellene függeszteni őket az állásukból, megvonni a praktizálási jogukat. Diplomás bűnözőknek nevezem őket” – mondta Vlad Miron.

A Botosaninews szerint múlt héten Mariana Pitrop nőgyógyász magánrendelőjének bejáratára ismeretlen tettesek felfestették a Nu am aer és Alaxandra feliratokat. A doktornő egyike azon egészségügyi szakembereknek, akiket azzal vádolnak, hogy nem avatkoztak be Alexandra megsegítésére.

Mint ismert Alexandra Ivanov (26) a botoşani-i szülészeten halt meg miután hét órán át erős fájdalmai voltak, és nem kapott orvosi kezelést. Tüdőödéma, szív- és légzési elégtelensége következtében, terhességénél, ami megállt a fejlődésben komplikáció lépett fel, fertőzés alakult ki – áll a halotti bizonyítványban az igazságügyi orvosszakértők szerint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?