Brutális baleset: egy 19 éves fiatal meghalt, öten megsérültek

Egy 19 éves sofőr okozott súlyos balesetet péntek délután a 22-es országúton Horia település közelében. Az autóban hat fiatal ült, közülük egy a helyszínen életét vesztette, további öt személy – 17 és 20 év közöttiek – pedig megsérült.

A Tulcea megyei rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr túl gyorsan hajtott, emiatt elvesztette uralmát a jármű felett, amely egy hídfőnek csapódott.

Szörnyű tragédia | Fotó: katasztrófavédelem

A baleset következtében az anyósülésen utazó utas életét vesztette, öt másik fiatal pedig megsérült. Az ügyben büntetőeljárás indult – közölte a rendőrség.

A katasztrófavédelem szerint a segélyhívást egy szabadnapos tűzoltó, Tornea Cătălin kezdeményezte, aki épp a helyszínen haladt át. A tűzoltó kiszabadította a roncsba szorult áldozatot, és a mentők kiérkezéséig megpróbálta újraéleszteni.

A sérülteket a helyszínre érkező mentőegységek látták el, majd kórházba szállították őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?