Brassói gázolás: őrizetbe vették a sofőrt – Kiderült, hogy évek óta nem szedte a gyógyszereit
24 órára őrizetbe vették az 50 éves sofőrt, aki kedd este Brassóban halálra gázolt két gyalogost, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesített. A férfi csütörtök este 23 órától a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában van. A sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel gyanúsítják, számol be a Radio România Brașov.
A rendőrség szerint az 50 éves férfi egy súlyos krónikus betegség, pontosabban epilepszia miatt nem vezethetett volna gépjárművet. A hatóságok közlése szerint a sofőr néhány éve megszakította a kezelését.

Egy illetékes egészségügyi intézménynek értesítenie kellett volna a rendőrséget arról, hogy a brassói férfi veszélyt jelent a forgalomra, és ezáltal be kellett volna vonni a jogosítványát. A nyomozók figyelembe veszik annak a lehetőségét, hogy a férfi epilepsziás rohamot kaphatott a volán mögött, aminek következtében elvesztette az irányítást az autó felett, és felhajtott a járdára.
Mint ismert, az 50 éves brassói férfi autójával a járdán haladó gyalogosok csoportjába hajtott, aminek következtében egy 26 éves Neamț megyei fiatalember és egy 34 éves német állampolgár életét vesztette. Egy másik német állampolgárt, egy 31 éves férfit súlyos állapotban szállítottak a megyei sürgősségi klinikai kórházba. Az orvosok tájékoztatása szerint az állapota jelenleg stabil, és a tudatánál van.
A gázolás után gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indult büntetőeljárás az 50 éves férfi ellen. Korábban az ügyészség úgy döntött, hogy a sofőr szabadlábon védekezhet.
A közösségi médiában további videók is megjelentek a megrázó balesetről, az egyiken látszik, amint átvág a Duster a körforgalom zöldövezeti részén, mielőtt behajt az utcába, ahol végül a járdán elgázolta a fiatalokat.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT