Botoşani: felfüggesztették tisztségükből a 25 éves kismama halálakor ügyeletes szakembereket

Felfüggesztették tisztségükből a Botoşani megyei sürgősségi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának orvosát és egészségügyi asszisztenseit, akik ügyeletesek voltak a 25 éves nő halálát megelőző éjszaka - közölte hétfőn az egészségügyi intézmény menedzsere.

Angel Călin elmondta, a kórház vezetősége belső vizsgálatot rendelt el a fiatal nő halálának ügyében. Az eljárás kizárólag a szülészeti-nőgyógyászati osztályt érintette, mert itt kezelték a várandós nőt. A belső vizsgálat nyomán az akkor ügyeletet teljesítő teljes egészségügyi szakszemélyzetet felfüggesztették tisztségéből.

A megyei kórház vezetősége ugyanakkor felkért egy külső auditor céget, hogy vizsgálja meg az osztály tevékenységét és az érvényben levő eljárásokat.

Illusztráció: Pexels

Emellett az egészségügyi intézmény fegyelmi és etikai tanácsát is felkérték „az ügy tisztázására".

A kórház az ügyben vizsgálódó ügyészek rendelkezésére bocsátotta a teljes orvosi dokumentációt - mondta még a menedzser.

A belső vizsgálat nyomán készített előzetes jelentést elküldték az egészségügyi minisztériumnak, valamint az orvosi kamarának is - tette hozzá Angel Călin.

A kórház sajtószóvivője, Ioan Asaftei korábban arról számolt be, hogy a várandósságának harmadik hónapjában levő nő csütörtökön éjjel érkezett a kórházba mentővel. A háromgyermekes nő maga hívott mentőt, mivel hüvelyi vérzést észlelt és alhasi fájdalmai voltak. A kórházban vér- és ultrahangvizsgálatot végeztek, és az orvosok úgy ítélték meg, hogy nem indokolt a magzateltávolítás az éjszaka folyamán, mert kis mennyiségű volt a vérzés, a méhnyak zárva volt, nem volt jele folyamatban levő vetélésnek. Reggel hirtelen romlott a páciens állapota, súlyos légzési nehézségei voltak, és erős vérzés lépett fel a felső légutakban. Azonnal az intenzív osztályra szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?