Börtönbe vetné a nemi erőszak áldozatait egy ortodox pap, mert „túl szépek”

Bebörtönöztetné a szexuális erőszak áldozatait egy ortodox pap, mert sajátos meglátása szerint, ők is felelősek, amiért szépségükkel magukra vonták az erőszaktevő figyelmét. Alina Gorghiu igazságügyi miniszter felháborítónak tartja a nyilatkozatot.

Nicolae Tănase pópa Konstancán, a „Nagyböjt: Engedelmesség, diéta vagy terápia?" című konferencián mondta el sokkoló gondolatait, számol be a G4Media.
„A szép lányok vonzzák a fiúkat, aztán a fiúk börtönbe kerülnek. Elítélik őket, és börtönbe kerülnek, de a lányok sem igazán ártatlanok. Őket is bíróság elé kell állítani. Ha a fiú hat év börtönt kap, a lány is üljön három-négy hónapot. Miért? Hát, mert a fiú nem egyszerűen csak ráakaszkodott, hanem mert magára vonzotta a tekintetét" – mondta a pópa.

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter felháborítónak tartja a pap nyilatkozatát, úgy fogalmazott a megdöbbentő kijelentés középkori gondolkodásra vall, egyenesen felkérés a nemi erőszakra. „Ezt a kijelentést nyilvánosan határozottan el kell ítélni, nem szabad csendben elmenni mellette” – írta Facebook bejegyzésében a miniszter.„Nem szabad csendben elmenni egy ilyen kijelentés mellett, hiszen még mindig sokan gondolják úgy, hogy a nemi erőszak jogos, ha »túl rövid a szoknya«, és elfogadható, ha a nő kap egy pofont a férjétől” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy az ilyen kijelentések „aláássák" az igazságszolgáltatást.

„Egy pap befolyásos személy a közösségben, és egy ilyen kijelentés elfogadhatatlan. Semmilyen körülmények között, nem megengedett, nem igazolható a nemi erőszak, és semmilyen körülmények között nem beszélhetünk áldozathibáztatásról! Nemcsak egyszerű állampolgárként, nőként, hanem igazságügyi miniszterként is reagálok, mert egy ilyen kijelentés aláássa az igazságszolgáltatási rendszert, amelynek a lehető legnagyobb hitelességéért nap mint nap olyan keményen dolgozunk. Nem, Romániában és egyetlen épeszű országban sem fognak bebörtönözni azért, mert »túl szép vagy«, és állítólag emiatt lették szexuális erőszak áldozata" – hangsúlyozta Alina Gorghiu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?