Borsos bírság jár az engedély nélkül kivágott diófák miatt

Tavaly összesen húszezer lej értékben rótt ki bírságot a Brassó Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság az engedély nélkül kivágott diófák miatt. A diófát a törvény védi, a 348/2003 számú. A gyümölcstermesztést szabályozó törvény szerint kivágása engedélyköteles, figyelmeztet az avocatnet.ro jogi portál.

A magán- és jogi személyek is csak abban az esetben vághatják ki a tulajdonukban levő diófát, ha erre engedélyt kérnek a mezőgazdasági szakhatóságtól. Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági igazgatóság vezetője a Maszolnak elmondta, a jóváhagyás megszerzésére a kérelmet egy hónappal a tervezett vágás előtt be kell nyújtani, a szakemberek a helyszínen ellenőrzik, hogy az adott diófa kivágható-e vagy sem. Az igazgató elmondta, folyamatosan futnak be a hatósághoz erre vonatkozó kérelmek magánszemélyektől, cégektől, polgármesteri hivataloktól, az esetek többségében jóváhagyják a vágást.

Fotók: Wikipedia

„Azt vizsgáljuk, hogy mennyire károsodott a fa, ha korhadt, akkor indokolt a vágása. Hasonlóképpen akkor is, ha a közelében levő épületeket, vagy infrastruktúrát veszélyezteti” – részletezte az igazgató. Rámutatott, nem tilos diófa közelében építkezni, így előfordul, hogy a kerítés mellett növekvő fa veszélyezteti a szomszéd épületét. Az utak, járdák szélesítése után pedig a forgalmat akadályozhatja egy terebélyes fa.

Kovászna megyében eddig nem bírságoltak, az érintettek többsége tudja, hogy a diófa kivágása engedélyköteles. A tömbházlakóktól érkezik néha figyelmeztetés, hogy védett fák kivágását tervezik a hatóságok, vagy a szomszédok, ilyen esetben idejében beavatkoznak. Ugyanakkor arról nincs nyilvántartás, hogy a településeken hány portán van diófa.

Fotó: Wikipedia

Claudia David a Brassói Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője a helyi rádiónak arról számolt be, hogy az elmúlt évben 156 diófa kivágására nyújtottak be hozzájuk kérést, ebből csak 46-ot hagytak jóvá, 110 esetben egészségügyi metszést javasoltak. Az engedélyt csak akkor állítják ki, ha a fa már nagyon idős, a koronája mintegy 60 százalékban kiszáradt, valamint ha épületek, a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Az engedély nélkül kivágott diófák miatt 5000 és 10 000 lej közötti bírság róható ki. Hasonló szabályozás vonatkozik a szelíd gesztenyefákra is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?