Bolojan: A iaşi-i gyermekkórházban nem tartották be az eljárásokat
Ilie Bolojan kormányfő szerint a iaşi-i Sfânta Maria gyermekkórházban, ahol több csecsemő is meghalt Serratia marcescens baktériummal való megfertőződés nyomán, nem tartották be a higiéniára, tisztaságra és a fertőzések korlátozására vonatkozó kórházi eljárásokat – írja az Agerpres.
Információi szerint a megyei közegészségügyi igazgatóság, amelynek ellenőriznie kellet volna a procedúrák betartását, sem teljesítette kötelességét – mondta Bolojan hétfő este a Digi24-nek.
„És ez szorul korrekcióra az egészségügyben. Sokkal nagyobb felelősségre van szükség” – szögezte le a miniszterelnök.
Bolojan azzal sem értett egyet, hogy Cătălina Ionescut orvosigazgatónak nevek ki, miután a történtek miatt menesztették a kórházmenedzseri tisztségből, amit ügyvivőként látott el.
„Nem hiszem, hogy ez jó megoldás. Legalábbis addig, amíg a vizsgálatok világosan meg nem állapítják a történtekért a felelősöket, jó lenne, ha félreállnának azok, akik érintettek” – vélte Bolojan.
A kormányfő szerint azonban a mentalitással is baj van a román egészségügyben, és ezen csak a rendszerszintű változtatásokkal lehet segíteni a mindennapi tevékenységben, kitartással. A vezetés leváltásán túl a mindennapi bevett gyakorlatok megváltoztatása is fontos, egyértelmű szabályok elfogadásával és tiszteletben tartásával, és az ezeket megszegők szankcionálásával; a katonaságban megszokott fegyelemre van szükség – hangsúlyozta.
Kapcsolódó
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években jelentős összegeket fordítottak beruházásokra, korszerűsítésre az egészségügyi rendszerben, amit azonban sajnos nem követett az egészségügyi szolgáltatás minőségének növekedése vagy a páciensek véleményének javulása, ez pedig a szervezési hiányokra és hibákra utal.
A második deficitcsökkentő csomag olyan intézkedéseket tartalmaz, amely hatékonyabbá és páciensközpontúbbá teszi az egészségügyi rendszert – hangsúlyozta Bolojan, hozzátéve, reméli, hogy az alkotmánybíróságon nem bukik el az intézkedéscsomag.
CSAK SAJÁT