Bohóckodásba csapott egymásnak feszülés egyes román pártok képviselői között a marosvásárhelyi tanácsülésen

A Marosvásárhelyi Városi Tanács soros ülésén szinte elsikkadtak a komoly dolgok a költségvetés-kiegészítésről szóló napirendi pont vitáján, ugyanis a tulajdonképpeni tételek megvitatása helyett egymást piszkálták egyes román pártok képviselői.

Felemlegették, hogy a város költségvetésének februári megszavazása csak úgy vált lehetővé, hogy az RMDSZ tanácsosok szavazatai mellé hiányzó voks, a minden körülmények között ellenzékiként megnyilvánuló Claudiu Maiortól érkezett, aki „elárulta” ezzel a román pártokat. A csütörtöki tanácsülésen Călin Moldovan Pro Romania Párti tanácsos arra szólította fel a kollégáit, hogy „szálljanak le” Maiorról, a költségvetésre ő maga voksolt igennel, Claudiu Maior egyáltalán nem szavazott.Fotó: képernyőmentésA Városi Tanács működésének szabályzatában megszabott, hozzászólásokra szánt időt majd minden tanácsos túllépte, olyan is volt, aki a mellette ülő társa beszéde alatt hangosan nevetni kezdett.

Időnként inkább cirkuszi mint önkormányzati képviselői testület tagjaiként viselkedtek.

A tanácsülésen végül megszavazták a költségvetés-kiegészítést és további fontosabb tételeket.

Egyebek mellett zöldövezeti besorolásból közhasznú területté minősítették a Park szálló mögötti terület egy részét, ide épül ugyanis a város közel 300 férőhelyes mélygarázsa. A munkálatok elkezdését jogilag most az hátráltatta, hogy a terület zöldövezetként szerepel az önkormányzat nyilvántartásában, és amennyiben az építkezés azt is érinti, a törvény értelmében előbb közhasznú területté kellett nyilvánítani. A mélygarázs építésére vonatkozó parancsot március elején adta ki a polgármester. A kivitelező Geiger vállalatnak négy hónapja van a tervezésre és 18 a kivitelezésre, így előreláthatóan jövő év végére készül el a létesítmény.A 22 napirendi pont között szerepelt egy Milcov utcai telek átadása a Közigazgatási Minisztérium ügykezelésébe, annak érdekében, hogy ott bölcsőde épülhessen. A közművesítést a városnak saját költségvetésből kell fedeznie.Erről is szavazott a testület.Fotó: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala/Facebook

Jóváhagyták a Állatkert következő időszakra tervezett eseményei alkalmával nyújtandó kedvezményeket is. Így a Múzeumok éjszakája idején csökkentett árú jegyeket felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt, Gyermeknap alkalmával a kiskorúak számára, az Áloméj nevezetű rendezvény idején pedig a fogyatékkal élő gyermekek és családtagjaiknak számára ingyenességet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?