FRISSÍTVE – Bizarr baleset Aradon: Vezető nélkül indult el a villamos – Heten kerültek kórházba (VIDEÓ)
Nagy riadalmat okozott egy vezető nélküli villamos Aradon: a járműtelepről elindult és összeütközött egy utasokat szállító másik villamossal. FRISSÍTÉS: Hét sérültet kórházba szállítottak.
A villamos önállóan indult el az aradi járműtelepről, és körülbelül 500 métert tett meg a város egyik főútján, mielőtt ütközött egy nemrég gyártott, utasokat szállító Civitas villamossal.
Hét sérült, köztük egy kiskorú, kórházba került, közölte az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A balesetben egy gépkocsi is érintett volt.
.jpg)
Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség mentőcsapatokat és mentőautókat küldött a helyszínre. „Négy áldozatot vettek át az orvosi csapatok, és a helyszínen ellátták őket” – közölte az ISU.
Később pontosítottak:„Két villamos és egy autó volt érintett a balesetben. Hét áldozatot, köztük egy kiskorút, kórházba szállítottak, mindannyian eszméletüknél vannak és együttműködőek.”
Az aradi közlekedési vállalat igazgatója, Claudiu Godja az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy egy régi villamos önállóan elindult a járműtelepről. Kifejtette, hogy a vezető valószínűleg véletlenül megérintette a hajtómű kart, amikor kiszállt a vezetőfülkéből. A férfi riasztotta kollégáit, de a villamos már elindult, és körülbelül 500 métert tett meg, mielőtt ütközött az előtte haladó villamossal.
Mindkét villamos megrongálódott, a közlekedési vállalat képviselői vizsgálják az esetet, és a rendőrség is nyomoz a helyszínen.
CSAK SAJÁT