Bíróság elé állítják a pszichiátriai kórház betegeit bántalmazó alkalmazottakat

A betegek durva bántalmazása miatt vádat emeltek a vaskohsziklási (Ștei) pszichiátria négy alkalmazottja ellen.

A nagyváradi ügyészség közleményében emlékeztetett, hogy videófelvétel is bizonyítja az elkövetett agressziót, amely tavaly szeptemberben történt. A nyomozást a héten zárták le a Bihar megyei hatóságok.

Embertelenül bántak a betegekkel | Fotó: hpsihiatriestei.ro

Mint korábban írtuk: azt követően indult nyomozás, hogy tavaly ősszel az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogainak bizottsága jelentést készített a szigorúan őrzött, Bihar megyei intézetben tapasztalt körülményekről. Az alapján a betegeket az ápolók elektrosokk-készülékkel kínozták, nyomorúságos körülmények között tartották, bántalmazták és lejárt szavatosságú élelmiszerrel etették őket.

A vaskohsziklási (Ștei) kórházban kezelik azokat az elítélteket, akiket pszichikai betegségük, függőségük vagy egyéb problémák miatt nem küldhettek börtönbe. Az alkalmazottakat kezdetben még csak erőszakos viselkedéssel vádolták, végül viszont szigorítottak a bűncselekmény besorolásán és a szabadságvesztésüket töltő személyek elleni megalázó vagy embertelen bánásmód miatt folytatták az eljárást. Márciusban három alkalmazottat vizsgálati fogságba helyeztek, a negyedik személy hatósági felügyelet alá került.

Az ügyészség e heti közleménye alapján az egyik felvigyázó különös kegyetlenséggel bántalmazta a beutaltakat. Egyiküket kábellel ütötte háton, egy másikat pvc-csővel verte, mialatt más betegek lefogták. Ugyanakkor ököllel verte vagy rugdosta a betegeket mialatt azok ettek. Egy másik felvigyázó is evés alkalmával bántalmazott több pszichiátriai beteget, ugyanakkor az egyik ápoló olyan erősen fejen ütött egy férfit, hogy azt 7-10 napig kellett az orvosoknak ápolniuk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?