Belügyminiszter: több mint 1900 beteg várja, hogy a kórházakban ágy szabaduljon fel számukra

Több mint 1900 koronavírusos beteg várja országszerte a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet.

A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek.

A miniszter megismételte: Romániában naponta átlagosan 15 ezer ember fertőződik meg koronavírussal és átlagosan háromszázan halnak meg a kór következtében.

Eltérő adatokat közöltek a Magyarországra szállított betegekről

Az egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint Magyarország felajánlása nyomán eddig harminc beteget szállítottak át a szegedi és a debreceni egyetemi klinikára. Közülük egy Debrecenbe szállított 63 éves bukaresti nő és egy Szegedre szállított 64 éves temesvári nő életét a magyarországi orvosoknak sem sikerült megmenteniük.

A Magyarországra szállított betegekre Lucian Bode is kitért, ő 26 átszállított betegről tett említést. Elmondta: közülük 17-en kritikus állapotban voltak, amikor átvitték őket a határon.

Az elmúlt 24 órában – mint a hétfői napokon általában – az átlagosnál kevesebb (10 141) új koronavírusos fertőzést és a kórnak tulajdonított halálesetet (261) diagnosztizáltak. A kórházakra nehezedő nyomás azonban tovább nőtt. A hétfői már a 11. egymást követő nap, amikor megdől a kórházban és az intenzív terápián ápolt Covid-betegek rekordja. A romániai kórházakban jelenleg 19 745 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1764-et intenzív terápiás osztályon.

(Címlapi illusztráció forrása: Gábos Albin)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?