Beismerte, csalással segítette álláshoz a polgármesteri hivatalban a versenyvizsgázókat

Beismerte a temesvári polgármesteri hivatal humánerőforrás-osztályának volt vezetője, hogy csalással segített álláshoz bizonyos személyeket; Rodica Aurelian vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA), és elfogadta a három év felfüggesztett börtönbüntetésről szóló javaslatot.

A DNA keddi tájékoztatása szerint azért kezdtek kivizsgálásba, mert a gyanú szerint 2015 decemberében, valamint 2018-ban és 2019-ben Rodica Aurelian a temesvári polgármesteri hivatal HR-osztályának vezetőjeként 20 versenyvizsgázó vizsgalapját cserélte ki a helyes válaszokat tartalmazó vizsgalapokra. Ebben három beosztottja is segítette, közülük ketten szintén vádalkut kötöttek az ügyészekkel.

Illusztráció: DNA Facebook A csalás révén a húsz vizsgázó különböző - tanácsosi, szakfelügyelői, ügyvezető igazgatói stb. - állásokhoz jutott a hivatalnál. Alkalmazásukat a polgármester hagyta jóvá a vizsgaeredményeik alapján, az elöljáró azonban nem tudott a csalásról - szögezte le a DNA.

Rodica Aurelian ellen hivatali visszaélés, hivatalos okiratok meghamisítása, hivatalos okiratok meghamisítására való felbujtás, hivatalos okiratok elsikkasztása és hamisított okirat tudatos felhasználása miatt indult eljárás. A volt HR-osztályvezető ügyvédje jelenlétében beismerte az ellene felsorakoztatott vádakat, és elfogadta az ügyészek által javasolt, 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre és bizonyos jogoktól való eltiltásra vonatkozó büntetést - közölte a nyomozóhatóság.

A nyomozati anyagot az ügyészekkel kötött vádalkuval együtt a Temes megyei bíróságra küldték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?