Bedőltek a ChatGPT-nek: nem létező fesztiválra sereglettek az emberek a Duna-deltába

Több mint tíz turistabusz érkezett a hétvégén a Tulcea megyei Jurilovcára egy olyan fesztivál miatt, amelyet idén nem rendeztek meg. A turisták egy része utazási irodák közösségi médiában meghirdetett programjai alapján érkezett, mások pedig állítólag a mesterséges intelligenciától kaptak téves információt arról, hogy megtartják a híres Lipován Halászlé Fesztivált.

Eugen Ion, Jurilovca polgármestere vasárnap a Facebookon számolt be a történtekről. Mint írta, a hétvégi helyzet is bizonyítja, hogy az emberek megtévesztéséhez nincs szükség különösebben kifinomult módszerekre. A polgármester hangsúlyozta, hogy a Jurilovcai Lipován Halászlé Fesztivált idén nem szervezték meg.A 2023-as esemény, amelyet megszerveztek | Fotó: Eugen Ion/Facebook

„Megszokhatták, hogy folyamatosan kommunikálunk, és egy ekkora rendezvény esetében szó sem lehetett volna arról, hogy ne jelentsük be hivatalosan. Vagyis NEM jelentettük be a fesztivált, tehát NEM rendezik meg. Ennek ellenére ezen a hétvégén már a kora reggeli órákban turistabuszok kezdtek érkezni a településre, de rengetegen jöttek saját autóval is. És ez egész nap folytatódott. Mindannyian a… Jurilovcai Lipován Halászlé Fesztiválra érkeztek” – írta Eugen Ion.

A polgármester sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ország különböző részeiből érkező turisták csalódottan szembesültek azzal, hogy a rendezvényt nem tartják meg.

Elmondása szerint már a nyár elején megjelentek a közösségi médiában különböző utazási irodák plakátjai, amelyek kirándulásokat hirdettek a fesztiválra. Egyesek augusztus végére, mások szeptember elejére, megint mások szeptember közepére ígérték a rendezvényt.

„Egyik ügynökség sem hívta fel a polgármesteri hivatalt, mint a rendezvény szervezőjét, hogy megkérdezze, megtartják-e a fesztivált, vagy hogy megtudja a pontos időpontot. Tudjuk, hogy a fesztivál az egész térség egyik legfontosabb turisztikai vonzereje, de határozottan elutasítjuk azt, hogy egyes turisztikai szolgáltatók hamisan használják fel ezt a hírnevet turisták idecsalogatására. Ez megtévesztés” – fogalmazott Jurilovca polgármestere.

Eugen Ion szerint a hivatal munkatársai felvették a kapcsolatot az érintett utazási irodákkal, és arra kérték őket, hogy hagyják abba a nem létező esemény népszerűsítését. Egyesek bocsánatot kértek, amiért nem tájékozódtak megfelelően, mások ugyan nem kértek elnézést, de leállították a kirándulások értékesítését. Olyanok is akadtak azonban, akik azt állították, hogy jobban tudják, mi történik, mint maguk a szervezők, mivel „az interneten ez szerepel”.

A mesterséges intelligencia is „megerősítette” a nem létező fesztivált

A polgármester szerint a turisták közül többen azt mondták, hogy a mesterséges intelligenciától kapták az információt. Állítása szerint egyes turisták kifejezetten a ChatGPT-t kérdezték meg arról, hogy megtartják-e idén a fesztivált, és téves választ kaptak.

„Mi magunk is teszteltük. Mi, a fesztivál tényleges szervezői, akik NEM szerveztük meg a fesztivált, megkérdeztük a ChatGPT-t, hogy idén megrendezik-e a Jurilovcai Lipován Halászlé Fesztivált, és döbbenetünkre azt a választ kaptuk, hogy igen, ezen a hétvégén, szeptember 4–5-én kerül rá sor” – írta Eugen Ion.

A polgármester azt is megkérdezte az AI-rendszertől, hogyan történhetett ez. A kapott válasz szerint a mesterséges intelligenciát az interneten található, utazási irodák által közzétett információk vezették félre.

A polgármester által idézett magyarázat szerint számos platform automatikusan hoz létre eseményoldalakat – például „Jurilovcai Halászlé Fesztivál 2026” elnevezéssel – annak érdekében, hogy ügyfeleket szerezzen vagy kirándulásokat értékesítsen a Duna-deltába. Az AI ezeket a kereskedelmi oldalakat a fesztivál megerősítéseként értelmezte, miközben figyelmen kívül hagyta, hogy hiányzott a legfontosabb információ: a Jurilovcai Polgármesteri Hivatal hivatalos bejelentése.

A történtekre Eugen Ion szerint mindenesetre egyértelmű tanulságként tekint: egy rendezvény létezését nem érdemes sem az utazási irodák plakátjai, sem a mesterséges intelligencia válasza alapján készpénznek venni – különösen akkor, ha a helyi szervező hivatalos oldalán semmilyen bejelentés nem található.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?