Az év eleje óta közel kilencezer büntetőeljárás indult erdőlopás gyanújával

Mintegy kilencezer büntetőeljárás indult az év első nyolc hónapjában környezetkárosító és erdészeti bűncselekmények gyanújával – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Cristian Bîra, a Román Rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztályának vezetője.

A kép illusztráció | Fotó: Román RendőrségA főfelügyelő elmondta, hogy januártól augusztusig a rendőrök több mint 20 ezer erdészeti ellenőrzést végeztek, és ezek nyomán 8967 büntetőeljárást kezdeményeztek összesen több mint 1600 gyanúsított ellen. A rendőrök több mint 93 ezer köbméter faanyagot is lefoglaltak.

Cristian Bîra tájékoztatása szerint a bűnüldöző szervek több mint 47 ezer létesítményt ellenőriztek, köztük 883 fakitermelési területet, 496 fűrésztelepet, 1160 raktárat, 679 erdészeti hivatalt, illetve 848 vásárt és piacot. Ugyanakkor 41 368 járművet állítottak meg ellenőrzés céljából.

A rendőrök összesen 213 láncfűrészt, 72 baltát és 101 járművet koboztak el – sorolta a főfelügyelő, hozzátéve, hogy az év első nyolc hónapjában 632 lakossági bejelentést kaptak illegális faanyagszállításról, és ebből 180-at az ellenőrzések megerősítettek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?