Az elnöki hivatal is spórol: Nicuşor Dan visszautal 17,5 millió lejt az államkasszába

Nicuşor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből, írja az Agerpres.

Az X-en közzétett bejegyzésében az elnök hangsúlyozta, ahogyan azt már júliusban kilátásba helyezte, az elnöki hivatal „nem szimbolikus gesztusokkal”, hanem saját költségvetésének csökkentésével veszi ki a részét a megszorításokból. Ennek megfelelően tájékoztatta a költségvetés-kiigazítás elfogadására készülő kormányt, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt, ami az erre az évre eredetileg megszabott költségvetésének mintegy 17 százalékát teszi ki.

Lefaragtak 17 százalékot: 17,5 millió lejt. | Fotó: Agerpres

Nicuşor Dan szerint „normális”, hogy a jelenlegi helyzetben az elnöki hivatal is járuljon hozzá a kiadások csökkentéséhez.

„Nem kérhetjük az emberektől, hogy hozzanak áldozatokat, ha nem teszi az állam is ugyanezt. Ez nem politikai gesztus, hanem jóérzés kérdése. Továbbra is elkötelezettek vagyunk egy karcsúbb, hatékonyabb és emberközelibb államapparátus mellett” – fogalmazott bejegyzésében az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?