Az amerikai alelnök vádjaira reagálva, Bolojan leszögezte a külpolitikai prioritásait
A román állampolgárok stabilitásának, jólétének és biztonságának biztosítását nevezte péntek este Románia külpolitikai prioritásának az ügyvivő államfő.
„Románia külpolitikája megerősíti elsődleges céljainkat” – írta az X közösségimédia-platformon Ilie Bolojan. Mint megírtuk, a nap folyamán az ügyvivő államfő arról biztosította Románia európai és NATO-partnereit, hogy az ország továbbra is megbízható szövetségesük marad, számol be az Agerpres hírügynökség.„Románia ügyvivő elnökeként biztosítom valamennyi partnerünket arról, hogy Románia továbbra is megbízható szövetséges, szilárdan elkötelezett az Európai Unió kohéziója, az erősebb NATO és az erős transzatlanti partnerség mellett” – fogalmazott az X-en közzétett angol nyelvű bejegyzésében.
Az ügyvivő államfő J. D. Vance amerikai alelnök nyilatkozatára reagált, aki a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával és a demokratikus értékek aláásásával vádolta meg az Egyesült Államok európai szövetségeseit pénteken a müncheni biztonsági konferencián mondott beszédében.
Kapcsolódó
Vance beszélt arról is, hogy „megdöbbent”, amikor az Európai Bizottság egy volt tagja helyeselte, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztást.
„Ha ez megtörténhetett, akkor valószínűleg Németországban is meg fog történni, és ez sokkoló az amerikai fülnek. Amikor azt látjuk, hogy az európai bíróságok választásokat érvénytelenítenek, a tisztségviselők pedig azt mondják, hogy más választásokat is érvényteleníteni fognak, el kell gondolkodnunk azon, hogy felemelkedünk-e a demokrácia magas színvonalához. Többet kell tennünk annál, hogy csak beszélünk a demokratikus értékekről, tiszteletben is kell tartani ezeket” – mondta az amerikai alelnök.
CSAK SAJÁT