Az államelnöknek két mandátumra kell terveznie
Öt év elegendő lehet ahhoz, hogy az állam irányt váltson – véli Tánczos Barna pénzügyminiszter, aki konkrét példákat említett a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy mire elegendő egy államelnöki mandátum.
Kezdettől fogva két mandátummal kell számolnia az államelnöknek. Nagyon rosszul kell teljesítenie Nicușor Dannak ahhoz, hogy ne nyerje meg a másodikat is - mondta az RMDSZ-es politikus. Ez most már teljes mértékben tőle függ, hogy milyen teljesítményt tud produkálni az első öt évben. Öt év elég az irányváltásra, ez biztos – hangsúlyozta.
„Öt év alatt irányt lehet váltani akár az állami berendezkedés szempontjából is, a filozófiaváltás mindenképpen elérhető az első öt évben” – jelentette ki Tánczos Barna. Az RMDSZ-es politikus szerint, ha az ország karcsúbb államban, de jobb közszolgáltatásokban gondolkodik, akkor az elnöki támogatás elindíthat egy ilyen átszervezési folyamatot. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Persze senki sem hiheti, hogy egy-két év alatt megváltozik a világ Romániában, de öt év elég arra, hogy már látszódjanak az irányváltás jelei.”
A következő öt év lehetőséget ad arra, hogy az elindított reformokat kiteljesítsék: „Azt, amit mi tavaly ősszel mondtunk – hogy karcsúbb állam kell, nagyobb odafigyelés a vállalkozók felé, nagyobb odafigyelés a gazdák felé, az állami szférában dolgozók felé, hogy meg kell erősíteni az önkormányzatokat –, ezt mind el lehet kezdeni az első öt évben” – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Kapcsolódó
A gyakorlati lépések közül kiemelte az áfa-visszatérítések felgyorsítását, amely már kézzel fogható eredményeket hozott: „Az elmúlt öt hónapban például egy pillanatra sem engedtem pénzügyminiszterként, hogy lassítsuk az áfa visszafizetést azoknak a cégeknek, akik jogosan, egy-két hónapon belül vissza szeretnék kapni a visszajáró áfát. Mert az állam, ha be akarja hajtani, akkor a következő hónap határidején, 25-én, ha nem fizetik be az áfát, akkor lezárja a számlát. És ha nem fizetik időben, akkor büntetőkamatot számol.”
Nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi kérdés is
„Ez egy jogos elvárás a cégek részéről, hogy a lehető legrövidebb idő alatt visszakapják azt, ami törvényszerűen visszajár. Persze ellenőrzéssel, szigorú kontrollal. Ott, ahol nem jár, és ahol valaki jogtalanul visszakérte, ott alkalmazva a büntetéseket – de akinek jár, és tisztességesen jár el az állammal szemben, az jogosan várja el, hogy az állam is így viselkedjen.”
Tánczos Barna közölte, az elmúlt hónapok statisztikái is alátámasztják a változásokat: „Két-három hónap alatt határozottan látszik, hogy nagyobb összegeket fizettünk vissza a cégeknek, többet kompenzáltunk áfában, mint az elmúlt egy évben bármikor.”
„Ha megnézzük januárt: ott egymilliárd lejjel több áfát fizettünk vissza, mint a tavaly januárban. Februárban ötszázmillió lejjel fizettünk vissza többet, mint tavaly februárban. Március kivétel volt – ott százmillióval kevesebbet –, de áprilisban ismét óriási összegben térítettünk vissza áfát, éppen azért, hogy amit mondtunk, azt alkalmazzuk is.”
A reform célja világos mondta: „Kezeljük bizalommal és tisztességgel a korrekt vállalkozókat. Ilyen váltásokra van szükség, és ilyen váltásokat tud hozni egy államelnök minden minisztériumban. És akkor talán változik is valami öt év alatt az országban.” - mondta Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT