Az alkotmánybíróság műkődését szabályozó törvény módosítását javasolja az AUR

Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvényt módosító tervezetet nyújtott be a parlamentbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a jövőbeni „választási visszaélések” megelőzése érdekében.

A párt vasárnapi közleménye szerint a jogszabályjavaslat a Velencei Bizottság márciusi jelentésébe foglalt ajánlásokat ültetné át a román jogrendbe – írja az Agerpres.

Benyújtották a tervezetet | Illusztráció : az AUR Facebook oldala

A tervezet egyik előírása megtiltaná az alkotmánybíróságnak, hogy „megalapozott indok nélkül, hivatalból” érvénytelenítse egy választás eredményét. A jogszabályjavaslat szerint erre csak csalás vagy az eredményt befolyásoló súlyos szabálysértés esetén lenne lehetőség. A döntést részletes indoklásnak kell kísérnie, illetve azt is ismertetnie kellene a testületnek, hogy az észlelt rendellenességek milyen módon befolyásolták az eredményt – írja elő a tervezet.

„A románoknak joguk van a tisztességes választásokhoz és a bizonyossághoz, hogy szavazatukat tiszteletben tartják. Nem engedhetjük, hogy átláthatatlan és megalapozatlan döntések miatt sérüljön a választási folyamat” – érveltek.

Az AUR szerint a törvénymódosítást „a december 6-i államcsíny” indokolja, amikor az alkotmánybíróság óvás és a „drasztikus lépést lehetővé tevő jogi keret” hiányában döntött az elnökválasztás érvénytelenítéséről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_VLbX1df7_bga_alap_logo.png

Kimaradt?