Az USR nem nyújt be és nem is szavaz meg költségvetés-módosító indítványokat
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakciói nem nyújtanak be és nem is szavaznak meg költségvetés-módosító indítványokat – közölte vasárnap este a párt sajtóirodája az Agerpres szerint.
A közlemény szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) felelőtlenül viselkedik, amikor az állami kiadásokat növelő költségvetés-módosításokkal fenyeget.

„A PSD ismét gyufával játszik, miközben a Ciolacu (Marcel Ciolacu korábbi miniszterelnök - szerk.) által okozott költségvetési deficit tüze még nem is aludt ki” – fogalmazott állásfoglalásában a párt, hozzátéve: az ilyen lépések politikai instabilitáshoz vezethetnek, amely végső soron a lakosságot sújtja.
Az USR szerint az is aggasztó, hogy a szociáldemokraták a szélsőséges pártokkal együttműködve készülnek elfogadtatni a módosító javaslataikat. „A mi gazdaságpolitikai irányunk egyértelmű: több pénzt az emberek zsebébe és több terméket a bevásárlókosárba” – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó
Ennek érdekében – tették hozzá – vissza kell fogni az állami kiadásokat és fegyelmezettebben kell gazdálkodni a közpénzekkel. Az USR emlékeztetett arra is, hogy nem támogatja az adók emelését – például a progresszív adó bevezetését –, és ellenzi az államadósság növelését a 6,2 százalékos célhiányt meghaladó deficit finanszírozásához.
A párt felszólította a kormánykoalíció tagjait, hogy tartsák be a kevesebb mint egy éve kötött koalíciós megállapodásban vállalt kötelezettségeiket.
CSAK SAJÁT


