Autós üldözés fegyverlövésekkel – cigarettacsempészeket kaptak el
Több figyelmeztető lövést adtak le a határőrök, majd üldözőbe vettek egy rendszám nélküli terepjárót Máramaros megyében. Az incidens hétfőn este történt, számolt be szerdán a határőrség.
A határrendészek hétfőn este negyed tíz körül a Visóvölgyében rutinellenőrzés céljából állítottak meg egy rendszám nélküli terepjárót, amelyben két férfi ült. A gépkocsi néhány másodpercre meg is állt, majd mégis elhajtott. A rendfenntartók négy figyelmeztető lövést adtak le levegőbe, majd még négyet az autó gumiabroncsaira, de a sofőr erre sem állt meg. Akkor üldözőbe vették, egy kilométer után elhagyottan találták meg a terepjárót, megrakva csempészcigarettával. Ezt követően a határrendészek vizsgálataik alapján kiderítették, hogy az autó vezetője és az utasa két Máramaros megyei lakos, 24 és 25 évesek.Ráadásul a volán mögött ülő fiatalembernek fel van függesztve a gépkocsivezetői jogosítványa. Az autót, és a 73 000 lej értékű, 6250 csomag cigarettát elkobozták. A két fiatalember ellen most csempészet, be nem jegyzett jármű forgalomba helyezése és vezetése, valamint jogosítvány nélküli járművezetés miatt folyik nyomozás, a felsővisói ügyészség közvetlen irányítása alatt.
CSAK SAJÁT