Átalakította a használtautók-piacát a chiphiány – kelendő a 2-3 éves gépkocsi

Részben enyhült ugyan az alkatrészhiány a gépkocsigyártásban, de még mindig várakozni kell egy megrendelt új autóra, ezért gyakori, hogy akinek megvan a pénze újra, mégis inkább két- három éves használtat vásárol. Szabó Attila, a Csík Autó Land használtautó-kereskedés vezetője a Maszol megkeresésére kifejtette, néhány éve nem is mertek behozni 2-3 éves használt autókat, mert akinek lett volna ezekre pénze, inkább felpótolta az összeget, és vett egy újat. Most viszont éppen ebben a kategóriában érzékelhetően fellendült a forgalom.

A trend nemcsak nálunk változott meg, Németországban sem cserélik már olyan gyakran a gépkocsikat, így kevesebb és emiatt drágább is a piacra kerülő használt. Szabó Attila elmondta, Németországból licitről vásárolják a használt autókat, az elmúlt évben harmadára csökkent az ajánlat, a németek nem adták el a gépkocsijaikat, mert nehezen jutottak újhoz. A kínálat csökkenésével viszont megemelkedtek az árak.

Illusztráció: Pexels

A helyzet az elmúlt időszakban valamelyest javult, részletezte a vállalkozó. Felidézte, a chipválság előtt nem is mertek behozni két- három éves gépkocsikat, mert nehezen lehetett eladni, hiszen akinek volt 15 ezer eurója, nem vett ennyiért használtat, hanem felpótolta még 3-5 ezerrel, és vásárolt egy új autót. Most viszont egyre többen keresik ezt a kategóriát, még olyan körülmények között is, hogy megnőttek az árak, mert nincs türelmük kivárni a késve leszállított újat.

A többség 2017 után gyártott autót keres, népszerűek a városi terepjárók

Ezt támasztják alá a gépkocsikat értékesítő online platform, az Autovit adatai is. A használtautó-piacon tavaly az elmúlt hat év legkevesebb forgalomba íratása volt, tehát kevesebb gépkocsit hoztak külföldről, viszont az átíratás, tehát az országon belüli tranzakciók száma meghaladta a 600 ezret. Több drágább gépkocsi cserélt gazdát, tavaly a platformon a tranzakciók értéke meghaladta a 4 milliárd eurót, ami 13 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A legtöbb hirdetést a 10 000 és 25 000 euró közötti értékű autókra adták fel (31%), ezt követik az 5 000 és 10 000 euró közötti (26%) vagy 5 000 euró alatti (22%) gépkocsikra vonatkozó hirdetések.

A legtöbb felhasználó 2017 után gyártott autót keresett, a legnépszerűbbek a városi terepjárók voltak. Az elemzésből az is kiderül, hogy az árak emelkedtek, hiszen 2022 decemberében 11 198 euró volt a platformon hirdetett gépkocsik átlagára, ami 3 százalékkal magasabb mint a tavaly januári, és 18 százalékkal nagyobb mint a 2021. decemberi átlagár. A 2020-as árakhoz viszonyítva, drámai, 46 százalékos a használt gépkocsik drágulása az oldalon, 2020 decemberében 7 664 euró volt ugyanis az átlagár. Leginkább az 5 és 10 év közötti gépkocsik drágultak, ebben a kategóriában az átlagár tavaly decemberben 23 százalékkal volt magasabb, mint 2021 decemberében, és 49 százalékkal 2020 végéhez képest.

Legkevésbé a tíz évesnél régebbi gépkocsik ára változott, ebben a szegmensben 16 és 26 százalékos volt a drágulás. Leginkább a BMW 3-as sorozata drágult, a modell átlagára 2021-ben 11 342 euró volt, ami 2022-ben 18 254 euróra emelkedett. Ezt az Audi A4 és a Dacia Logan követi, 25 százalékos átlagár-emelkedéssel.

A romániaiak többségének 11 évesnél régebbi autója van

Egy korábbi IRES-felmérés szerint a romániaiak 62 százalékának van legalább egy gépkocsi a családjában, 45 százaléknak 11 évesnél régebbi gyártású az autója, és csak 21 százaléknak van olyan gépkocsija, amit kevesebb mint 5 éve gyártottak.

A megkérdezettek háromnegyede használtan vette a gépkocsiját, több mint felének az autója dízelüzemanyaggal működik, 36 százaléknak benzinnel, 2 százalék rendelkezik hibrid típusú autóval, és mindössze 1 százalék elektromossal. A megkérdezettek több mint egyharmada tervezi elektromos autó vásárlását, de sokan ezek magas árát jelölték meg akadályként. Azok közül, akik új autót vásároltak, 29 százalék igénybe vette a roncsautó-programot.

Fotó: Csík Auto Land
Székelyföldön az olcsó, benzines kisautók iránt a legnagyobb a kereslet

Bár a roncsautó-program kivonta a nagyon olcsó, régi gépkocsik többségét a piacról, Székelyföldön továbbra is az ezer-kétezer eurós, jó állapotban levő, benzines kisautókat keresik leginkább, mondta el Szabó Attila. Kifejtette, növekszik az érdeklődés a hibridek iránt, de a dízel autóktól „szaladnak” a vásárlók, azokat már szinte lehetetlen eladni.

A 2-8 ezer eurós használt gépkocsiknak még mindig van piaca, de ezekből is leginkább a benzines és automata sebességváltós modelleket keresik. Sok múlik azon, hogy a vásárló mire használja majd a gépkocsit, és mekkora pénzkeret áll a rendelkezésére. Elterjedt például a Spring, a Dacia 100 százalékban elektromos városi autója, amit ugyan sokan „szidnak, mint a bokrot”, de azoknak, akik megtermelik az áramot, és sokat furikáznak a városban, kitűnően bevált, családi autónak viszont már nem annyira, részletezte a vállalkozó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?