Arad megye: elfogták a bankautomata-rablás feltételezett elkövetőit

Az Arad megyei nyomozóhatóságok pénteken elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike egy albán állampolgár.

A rendőrség szombati tájékoztatása szerint a három férfi 37 és 42 év közötti, kettőt közülük őrizetbe vettek, és kérni fogják előzetes letartóztatásba való helyezésüket az aradi törvényszéken, írja az Agerpres.

Cristian Gheorghe, a Román Rendőrség nyomozóosztályának vezető-helyettese sajtótájékoztatón elmondta, hogy a három személy készült elhagyni az országot, amikor lecsaptak rájuk és bekísérték őket a rendőrségre. Az bankautomata-rablással kapcsolatos ügyben négy házkutatást folytatnak több településen Arad és Máramaros megyében – számolt be.

Fotó: Pexels

Gheorghe szerint a három gyanúsított egyike egy albán állampolgárságú férfi, aki Máramaros megyében él. Román felesége van és törvényesen tartózkodik az ország területén, és korábban már elkövetett hasonló bűncselekményeket Románia területén.

A másik két gyanúsított Arad megyében élő román állampolgár.

A nyomozó szerint két gyanúsított nagy múlttal rendelkezik a bankautomaták felrobbantása nyomán véghez vitt rablások terén, Romániában és más uniós országokban is követtek már el ilyen bűncselekményt. Romániában le is tartóztatták őket.

A rendőr szerint ezek a bűnözők olyan bankautomatákat keresnek, amelyekhez felrobbantásuk után könnyen hozzáférhetnek hátulról, hogy a pénz kivegyék. A világosi esetnél az elkövetők tömlőkön keresztül a bankautomata (ATM) belsejébe, az aljára vezették a gázt néhány oxacetilén palackból, majd egy elektromos vezeték segítségével szikrát gyújtottak. A szikra robbanást okozott az ATM belsejében, és ez a robbanás gyakorlatilag eltávolította a bankautomata hátsó ajtaját, tulajdonképpen a széf ajtaját - magyarázta Cristian Gheorghe, aki szerint az elkövetők igazi profik ezen a téren.

A nyomozó kérdésre válaszolva leszögezte azonban, hogy Romániában a bankautomata-robbantás nem nevezhető jelenségnek, a legutóbbi ilyen eset körülbelül egy éve volt Konstancán, egy másik hasonló eset pedig két ével ezelőtt történt Galac környékén.

A Román Rendőrség közleménye szerint a három elkövető július 5-én hajnalban felrobbantott egy bankautomatát az Arad megyei Világos településen, és meglépett több mint 200 000 lejjel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?