Április végétől a háziorvosi rendelőkben is elkezdődik az oltás

A jövő hónap végétől a romániai háziorvosi rendelőkben is elkezdődik az immunizálás a koronavírussal szemben – jelentette be Valeriu Gheorghiță katonaorvos.

Az országos oltáskampány koordinátora ismertette: nem lesz szükség előjegyzésre az oltási platformon azoknak, akiket háziorvosuk olt be koronavírus ellen. Továbbá felkérte a megyei közegészségügyi hatóságokat, összesítsék azon háziorvosok névsorát, akik részt akarnak venni az oltáskampányban.

„Gyakorlatilag minden háziorvos fel fogja mérni pácienseinek igényeit, hogy hány személy szeretne vakcinát kapni, és betartva a priorizálás szempontjait, sorra mindenkit beoltanak” – magyarázta a katonaorvos egy televíziós műsorban. Hozzátette, a háziorvosok a vírusvektoron alapuló vakcinákat fogjál használni, ugyanis az mRNS-technológiával készült oltóanyagok tárolása a rendelőkben bonyolult lehet.

Így tehát az AstraZenecával és a Romániába április második felében érkező Johnson and Johnson egydózisú vakcinájával olthatnak a háziorvosok.

A katonaorvos becslései szerint egy családorvos 10-20 személyt olthat majd be naponta, és ha a romániai háziorvosoknak fele csatlakozik a kampányhoz, naponta 50 ezer személy kaphat koronavírus elleni vakcinát a rendelőkben.

(Címlapi illusztráció forrása: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?