Amerikai vízummentesség: nem politikai döntés kérdése

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki kedden Washingtonban Klaus Iohannis elnök, aki Joe Bidennel, az Egyesült Államok elnökével erről is tárgyalt. Iohannis kiemelte, nem politikai döntés kérdése a vízummentesség, és nagyon komolyan dolgoznak rajta. Iohannis munkalátogatása során szerdán a Distinguished International Leadership Award kitüntetést is átveszi. ”

Az államfő a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követően a román nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. Mint hangsúlyozta, nem politikai döntés kérdése, hogy a román állampolgárok mikortól utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba, ez elsősorban a statisztikai adatokon múlik. Iohannis szerint a román külügy és az amerikai román nagykövetség is nagyon komolyan foglalkozik a témával, tájékoztató kampányokat szervez az elutasított vízumkérelmek arányának visszaszorítására. „Így joggal remélhetjük, hogy a nem túl távoli jövőben megoldódik ez a probléma” – tette hozzá.

Fotó forrása: presidency.ro

A román elnök azt is elmondta, hogy a Joe Bidennel a Fehér Házban folytatott megbeszélésen is tárgyaltak erről. „Célunk eleget tenni a vízummentességi programban való részvétel valamennyi feltételének, és bízunk benne, hogy ez a nem túl távoli jövőben megtörténik” –nyomatékosította.

Klaus Iohannis kétnapos munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol szerdán átveszi a Distinguished International Leadership Award kitüntetést. Az elnöki hivatal közleménye szerint az Atlanti Tanács (Atlantic Council) nevet viselő agytröszt által odaítélt díjat kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kapja meg az államfő.

Iohannis az első európai államfőként veheti át a 24 évvel ezelőtt létehozott díjat. A The Atlantic Council Distinguished Leadership Awards kitüntetettjei között volt az évek során George W. Bush (2018), William J. Clinton (2010) és George H.W. Bush (2009) volt amerikai elnökök, Joseph R. Biden Jr. akkor (2011) alelnök, jelenleg amerikai elnök, Ursula von der Leyen (2021) és Jose Manuel Barroso (2014), az Európai Bizottság elnökei, Mario Draghi olasz miniszterelnök (2022), Helmut Kohl német kancellár (2009), Tony Blair brit miniszterelnök (2008), írja az Agerpres.

(Nyitókép forrása: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?