Adrian-Ioan Veștea Háromszéken: Nem akarok értelmetlen prioritásokat megszabni

Az épülő tüdőkórházat és a leendő jégcsarnok helyszínét tekintette meg pénteken, Sepsiszentgyörgyön Adrian-Ioan Veștea fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, aki látogatása végén a megye polgármestereivel is találkozott.

„Három témakörben egyeztettünk a nap folyamán: strukturális kérdésekről, mint például a kormány sürgősségi rendelete a közigazgatási reformról, mely számunkra elfogadhatatlan; fontos regionális projektekről, mint például a Brassó–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Bákó autópálya; és a napi szervezési kérdésekről, melyek a minisztérium által finanszírozott pályázatok kapcsán felmerültek” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Fotók: Kovászna Megye Tanácsa

„Úgy vélem, Románia igencsak szerencsés, amiért egy olyan fejlesztési miniszter helyére, mint Cseke Attila, egy olyan fejlesztési miniszter került, mint Adrian Veștea. Ez azért nagyon fontos, mert így a projektek folytonosságáról beszélhetünk, és arról, hogy a jelenlegi miniszter hogyan viszonyul a helyi és megyei közigazgatáshoz. Meggyőződésem, hogy folytatni tudjuk azokat a projekteket, amelyeket elkezdtünk. Sepsiszentgyörgy számára nagyon fontos, hogy a Sepsi Aréna szomszédságában megépíthessünk egy korszerű jégpályát, és ehhez kértük a miniszter támogatását. Ez nemcsak egy jégcsarnok, hanem egy sportorvosi központot is magában foglal majd. A projekt jelenleg licit alatt áll az Országos Beruházási Társaságnál, reméljük, hogy jövőben elkezdődik a csarnok építése” – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter elmondta, hogy a háromszéki elöljárókkal mindig is kiváló kapcsolatot ápolt, több átfogó projektet kezdeményeztek közösen, míg Brassó megye tanácselnökeként tevékenykedett. „Mindig is azt szerettük volna, hogy az egész régió kiegyensúlyozattan fejlődjön, ezért úgy alakítottuk a projekteket, lehetőségeket, hogy túlléptünk a megyehatárokon. Fejlesztési miniszterként is szeretném ezt a lendületet fenntartani, ezért igyekszem minél több információt szerezni a helyszínről. Szeretném biztosítani Önöket arról, hogy én építő ember vagyok. Nem áll szándékomban blokkolni a projekteket, nem akarok értelmetlen prioritásokat megszabni. Azért vagyok itt, hogy támogassam a helyi önkormányzatokat" – nyomatékosított Adrian-Ioan Veștea miniszter.

Kovászna Megye Tanácsa az új tüdőkórházat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán építi az Országos Beruházási Társaságon keresztül. A 2400 négyzetméter összfelületű épületben külön bejáratot alakítanak ki a tüdőgondozó rendelőknek és a kórházi szárnynak. A beruházás értéke 28,8 millió lej.

Kovászna Megye Tanácsa ugyancsak az Országos Beruházási Társaságon keresztül tervezi a málnásfürdői egykori szálloda újraépítését, már aláírták a szerződést a tervezésre és kivitelezésre. A létesítményből balneológiai továbbképző lesz, 80 férőhelyes konferenciateremmel, több mint 70 szálláshellyel, 260 fős étkezdével.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Sepsi Aréna és a Sepsi OSK stadion szomszédságába tervez fedett jégcsarnokot építeni. A kétemeletes jégcsarnok 12 ezer négyzetméteres hasznos felülettel rendelkezik majd. A létesítmény 2180 nézőt tud befogadni, és alkalmas lesz nemzetközi tornák, közösségi rendezvények megrendezésére is. Továbbá helyet kap benne egy orvosi központ, melyet szükség esetén igénybe vehetnek a városlakók, de a sportolóknak is lehetőségük nyílik a felkészülésre vagy a sérülésekből való felépülésre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?