A városépítő polgármesterre emlékeztek Aradon

Az aradi polgármesteri tisztséget 26 éven át betöltő Salacz Gyulára emlékeztek születésének 190. évfordulóján, hétfőn kora délután Aradon az RMDSZ szervezésében.

A szerző felvételeiSalacz Gyula 1875 és 1901 között, 26 éven állt a város élén, se előtte, se utána senki nem töltötte be ilyen hosszú ideig az elöljárói tisztséget. Ujj János helytörténész szerint az ő mantádumai idején lett Arad egy modern európai város, számos középület ebben az időszakban készült el, a város főtere ekkor nyerte el mai arculatát, és abban az időben építették a Maros-menti védőgátat, aminek köszönhetően a települést sokszor fenyegető folyó a létesítmény elkészülte után egyszer sem öntöttek el Aradot.

Az utókor tíz évvel ezelőtt, 2012 novemberében állított mellszobrot – Kocsis Rudolf aradi művész alkotását – a néhai polgármesternek, a bronz műalkotás a régi Salacz és a mostani Salacz uták találkozásánál lévő kis belvárosi téren áll. Bognár Levente RMDSZ-es önkormányzati képviselőnek, korábbi alpolgármesternek elévülhetetlen érdemei vannak a szoborállításban. A hétfői ünnepségen emlékeztettek arra, hogy Salacz Gyulára szülővárosában, Gyulán is megemlékeznek az aradi ünnepséggel egy időben.

Călin Bibarț aradi polgármester olyan személyiségnek nevezte Salacz Gyulát, aki példaképe lehet az összes őt követő polgármesternek és alpolgármesternek. A beszédek után elhelyezték az emlékezés koszorút az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képviselői.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?