banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Tombolnak a tüzek Rodoszon és Korfun – edzettek az utazásszervezők

Az elmúlt években, a pandémia alatt rengeteg váratlan helyzetet kellett megoldani, edzettek az utazásszervezők, minden bajba jutott turistával foglalkoznak, keresnek a helyzetére megoldást, nyugtat László Endre, az ország utazási irodáit tömörítő munkáltatói egyesület (ANAT) regionális elnöke. Viszont aki önállóan szervezte az utazását, nehezebb helyzetben van.

A Maszol megkeresésére a szakember elmondta, Görögországban az erdőtűz által sújtotta Rodosz déli részén szállást foglaló romániai turistákat átirányítják a sziget északi részére. Minden utazási irodának van helyi partnere, kihelyezett idegenvezetője, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot a turistákkal, koordinálja az esetleges evakuálást, biztosít számukra más szálláshelyet.

A programszervező kötelessége, hogy gondoskodjon a rábízott turistákról, ismeri az elérhetőségüket, közvetít a nyaraló vendégek és a helyi hatóságok között, összegezte László Endre.

Hangsúlyozta, amikor baj van, a hatóságokra kell hallgatni, a pánik vagy az önállóan meghozott döntés ronthat a helyzeten.

Fotó: Facebook/Rhodes Rhodos Island

A megoldások nem lesznek teljesen zökkenőmentesek, hiszen ha csoportokat evakuálnak, szállást kell számukra találni, közben pedig érkeznek az újabb turisták, de a hasonló helyzetekre is van logisztika. „Mindenki edzett, már van tapasztalatunk, nem esünk pánikba, tudjuk, mi a teendő” – mondta László Endre.

Mint mondta, az ő ügynökségének Korfun nyaraló turistái vannak, de nagy a sziget, őket nem érintik a tüzek.

Tavaly a törökországi Marmaris üdülőhely közelében lobbantak fel erdőtüzek, a szálloda mögött is kigyúlt az erdő, ahová a turistáikat elszállásolták. Akkor sokan kirohantak a repülőtérre, hogy az első járattal utazzanak haza, ám ez így nem megoldható. "Ezért tartjuk folyamatosan a kapcsolatot a turistákkal, megnyugtatjuk, és arra kérjük őket, ne kapkodjanak, ne rohangáljanak, hallgassanak a helyi hatóságokra, az idegenvezetőre", mondta László Endre.

Hozzátette, ezért is óvják a turistákat attól, hogy otthon, a konyhából szervezzék meg a kirándulásukat, mert sokan belefutnak, hogy amikor baj van, nincsen akihez forduljanak, magukra vannak utalva.

Fotó: Facebook/Rhodes Rhodos Island

A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT) hétfőn kiadott közleménye szerint, jelenleg Rodosz területének mintegy 15 százalékát, a déli részét érintik a tüzek, ami miatt több szállodát ideiglenesen be kellett zárni. A szigetre érkező charterjáratok azonban működnek, így a befizetett üdülések folytonossága biztosított.

Az ANAT szerint a romániai turisztikai irodák a rodoszi partnereikkel együttműködve mindent megtesznek a turisták biztonságáért. „Eddig még senki nem mondta le az utazását, és az ügynökségek azon dolgoznak, hogy az összes turistának biztonságos és élvezetes élményt jelentsen rodoszi tartózkodása” – olvasható a közleményben.

Nem katasztrófa, de kellemetlen 

Nem olyan vészes a helyzet, a médiában elindult ugyan egy lavina, de szinte minden évben előfordulnak kisebb-nagyobb intenzitású erdő-, vagy bozóttüzek Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, vagy Törökországban, mutatott rá a Maszol megkeresésére Kelemen Barna marosvásárhelyi utazásszervező.

Hangsúlyozta, jelenleg Rodosz szigetének dél-keleti része érintett, a nyugati és az északi részen ez egyáltalán nem befolyásolja a nyaralást. Arra összpontosítanak a görög hatóságok, hogy védjék a turistákat, amint közeledett a füst Kiotari település környékére, az ott nyaralókat elszállították a sziget egy másik részébe, éppen azért, hogy fenntartsák a nyugalmat. „Nem úgy kell elképzelni, hogy ég a szálloda, és ki kell menekíteni onnan a vendégeket” – részletezte Kelemen Barna. Kifejtette, beszélt egy Rodoszon nyaraló barátjával, aki elmondta, Rodosz városban tele vannak a teraszok, katasztrófa-állapotnak nyoma sincs.

Két tűzgóc van a sziget belsejében, a parti részre, ahol a turisták tartózkodnak, és a szállodasorok húzódnak, nem értek el a tüzek.

Nincs nagy vész, de kellemetlen, remélik, hogy nem következnek más úti célok is, ahová az utasok nagy része a nyári hónapokban ellátogat, összegzett a marosvásárhelyi World Travel Shop utazási iroda vezetője. Hangsúlyozta, ha szervezetten, utazási irodán keresztül indulunk nyaralni, biztosak lehetünk benne, hogy valaki mindig gondoskodik rólunk valaki. A marosvásárhelyi irodának is vannak partnerei üdülővárosokban, különböző út célokon, ha ilyen típusú problémák adódnak, az utasok biztonságát helyezik előtérbe, mindenki intézkedik.

Viszont ha valaki önállóan vásárol egy repülőjegyet és egy szállást, ilyen helyzetben magára van utalva, a szállásadója értesíti ugyan, ha el kell hagynia a települést, de önállóan kell gondoskodnia más szállásról, vagy hazautazásról, hívta fel a figyelmet Kelemen Barna.

Evakuálják a turistákat 

Az elmúlt órákban turisták ezreit evakuálták az egy hete égő Rodosz szigetéről. Köztük van 30 romániai turista is, akik ott nyaraltak. Hétfőn reggel 52 romániai tűzoltó érkezett a szigetre. A rodoszi hatóságok szerint 16 000 embert szállítottak át a szárazföldön a sziget egyik feléből a másikba, és háromezret evakuáltak a tengeren. Másoknak közúton kellett menekülniük, vagy saját járművüket kellett használniuk, miután felszólították őket, hogy hagyják el a területet.

Fotó: Facebook/Rhodes Rhodos Island

Vasárnap turisták ezrei tartózkodtak a rodoszi repülőtéren, többen kilométereket gyalogoltak a perzselő hőségben, hogy biztonságba kerüljenek, útközben elpusztult állatokat és kiégett gépkocsikat láttak, számol be a Digi24 hírtelevízió.

Rodoszon hetedik napja küzdenek a lángokkal, miközben Görögország más területein is erdőtüzek miatt riasztják a katasztrófavédőket. A Tui német utazási óriáscég közölte, hogy keddig felfüggeszti az összes Rodoszra érkező utasszállító járatát, de üres repülőgépeket küld a turisták evakuálására.

A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a lángok megfékezése több napig tart.

Drámai a helyzet Korfun is, ahol szintén megkezdődött az evakuálás, a kiürítési parancsot vasárnap este adták ki 12 településre. A tűz Korfu város északi részén, Perithia térségében keletkezett, délkeleti irányban halad, ahol erdők és füves területek égnek.

Eddig Santa, Megoula, Porta, Palaia Perithia, Sinies, Viglatouri, Nisaki, Rou, Katabolo, Kentroma, Tritsi, Kokkokylas, Sarakiniatika, Plagia, Kalami, Vlahatika és Kavalleraina településeket evakuálták. Theofanis Skembris korfui tisztviselő a BBC-nek elmondta, hogy a tüzek nagy részét ellenőrzés alatt tartják, és reményét fejezte ki, hogy „hamarosan véget ér az egész".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?