A szavazatok újraszámolása nem hozott jelentős változást az elnökválasztás eredményeiben
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szerint, az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása nem vezetett jelentős eltérésekhez a korábbi eredményekhez képest. A szavazatok újraszámolását a Központi Választási Iroda (BEC) és a megyei választási irodák végezték, nem az AEP.
A Digi 24-nek nyilatkozó Toni Greblă emlékeztetett, hogy ő az Állandó Választási Hatóságot (AEP) képviseli, a szavazatok újraszámolása pedig a Központi Választási Iroda (BEC) és a megyei választási irodák feladata volt. A következő órákban a BEC továbbítja a szavazatok újraszámolásának összesített eredményeit az alkotmánybírósághoz, majd várhatóan nyilvánosságra is hozzák ezeket - magyarázta.
Az alkotmánybíróság hétfőn délután 5-től vitatja meg Cristian Terheş beadványát, amelyben az államelnökjelölt az első elnökválasztási forduló eredményeinek érvénytelenítését kérte.
Kapcsolódó
A múlt csütörtöki döntés szerint a testület egyöntetűen rendelte el a szavazatok újraszámolását Terheş panaszának elemzése után. Emellett az alkotmánybíróság hétfői ülésén dönthet az első forduló eredményeinek hitelesítéséről is.
A második forduló választási kampánya a tervek szerint november 29-én kezdődött volna, míg a voksolásra december 8-án kerül sor.
CSAK SAJÁT