A schengeni csatlakozás gyakorlatba ültetésére készül a marosvásárhelyi repülőtér

Az Európai Unió döntése szerint április elsejétől útlevél nélkül utazhatnak a legtöbb európai országba a romániai és bulgáriai állampolgárok, amennyivel repülővel vagy hajóval teszik azt.

A Marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren már zajlanak az előkészületek arra, hogy március 31-től zavartalanul le tudják bonyolítani a légi határellenőrzést a schengeni térséghez tartozó tagállamok között. A reptér igazgatója, Peti András a Maszolnak elmondta, a légikikötő egy, az eddigieknél kisebb épületrészben kell megoldja a schengeni és nem schengeni országokba utazók fogadását.Fotó: Marosvásárhelyi Repülőtér Facebook oldalaA repülőtérnek eddig két szárny állt rendelkezésre ahhoz, hogy a belföldi, illetve külföldi járatokon utazókat kiszolgálják, ám egy új utasterminál építése érdekében az egyik szárnyat lebontották, így ennek elkészültéig szűkösebb lesz a hely.

A meglévő épületet két részre osztják, kisebb felület áll majd mind a schengeni mind az azon kívül eső országokba utazók számára. Gyakorlatilag azok az utasok, akinek nem kell útlevél-ellenőrzésen átesniük, az egyszerű biztonsági átvizsgálást követően az épület erre kijelölt részére mehetnek várakozni, azok számára pedig, akiknek fel kell mutatniuk az útlevelet, egy másik részt különítettek el.Fotó: Peti András Facebook oldalaPeti András reptérigazgató elmondta, kellemetlenségek abból adódhatnak, hogy a várótér elválasztásával csak az egyik részben lesz kávézó és bolt, de találtak megoldást arra, hogy ez mindenki számára hozzáférhető legyen. Lesz átjárás a két váróterem között. Utazáshoz azonban vissza kell térniük a kiindulópontra.

Megérkezéskor is más-más útvonalon távoznak az épületből az utasok. Azok aki schengeni országból érkeznek és kézipoggyásszal utaznak, át sem kell menjenek az épületen, számukra külön részt alakítanak ki. A nem schengeni országból érkezőknek azonban át kell esniük az útlevélvizsgálaton, nekik ki kell állni a sort.

Kérdésünkre Peti András elmondta, tavaly az utasok 70%-a schengeni övezetből érkezett, 30%-uk nem. Idén ez az arány változhat, ugyanis a Wizz Air felfüggesztette németországi járatait, megnövekedett azonban a londoni járatok száma, és amennyiben nyáron nagy lesz az igény a törökországi járatokra, a 70 – 30 arány 60 – 40-re változhat.

Az EU illetékesei szerint a schengeni térség kilencedik bővítése fel fogja lendíteni az utazást, a kereskedelmet és az idegenforgalmat, és meg fogja erősíti a belső piacot. A román belügyminisztérium korábban közölte, hogy a háromoldalú politikai megállapodás értelmében idén folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy Románia és Bulgária esetében a közúti és vasúti határátkelőknél is megszűnjön a vám- és határellenőrzés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?