A román fél beleegyezésétől függ a magyar kormány partiumi gazdaságfejlesztési programjának indulása

A 2022-es esztendő stratégiai fontosságú lesz a magyarságra nézve, ugyanis Romániában népszámlálást, Magyarországon pedig országgyűlési választásokat tartanak. Itt is, ott is „megszámláltatunk” – mondta csütörtök délutáni nagykárolyi sajtótájékoztatóján Zsigmond Barna Pál, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatója, aki Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-elnök, Kereskényi Gábor szatmárnémeti és Kovács Jenő helyi RMDSZ-es polgármester társaságában beszélt a következő időszak kihívásairól.

A technikai részletek tisztázása után elindulhat a partiumi gazdatámogatási program

A Partiumi Gazdaságfejlesztési Program beindítása jó ideje várat magára, ami annak tudható be, hogy a román fél vonakodik határozott választ adni a pályázat lebonyolítására – tudatta a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatója. Zsigmond Barna Pál a Maszol kérdésére elmondta: zajlanak a tárgyalások és valamennyi kétoldalú találkozón napirendre kerül a téma.

Mint a magyar országgyűlés román–magyar baráti tagozatának elnöke ő maga is részt vett azokon a bukaresti tárgyalásokon, amelyeken Szijjártó Péter magyarországi külügyi és külgazdasági miniszter felvetette a probléma rendezését. „Remélem, hogy következő találkozók valamelyikén létrejön a megállapodás annak érdekében, hogy a Partiumban is elindulhasson a gazdaságfejlesztés. A magyar kormány és az RMDSZ ebben elkötelezett” – fogalmazott a magyarországi politikus.

Kereskényi Gábor, Zsigmond Barna, Pataki Csaba és Kovács Jenő a nagykárolyi sajtótájékoztatón | A szerző felvételei

Elmondta, a sajtótájékoztatót megelőző találkozón, amelyen Szatmár megye magyar választott tisztségviselőivel, polgármesterekkel és alpolgármesterekkel zajlott mélyreható eszmecsere, több kérdés is megfogalmazódott ebben a témában, és kiderült, hogy ez a program kiemelten fontos az itt élő gazdák számára. „Székelyföldön ez egy sikeres program volt, láttuk, hogy nagyon sok emberen segített, tudtak előre lépni, ezért azt remélem, hogy itt, a partiumi, szatmári embereknek is egy ilyen ’egy lépés előre’ program lehet” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.

A gazdaságfejlesztési program elindításához a román fél korábban azt kérte, hogy a támogatások odaítélésénél ne legyen kikötés a nemzetiség, tehát ne csak magyar gazdák részesülhessenek a magyar kormány támogatásából, hanem valamennyi pályázó, akár a román gazdák előtt is nyissák meg a lehetőséget. Elhangzott, korábban sem volt megkülönböztetés, ugyanis a belső-erdélyi program lebonyolítása során is nyertek támogatást például román anyanyelvű gazdák. „Nem volt diszkrimináció, nem is lehet, hiszen a törvény tiltja ezt az ilyen típusú pályázatok esetében is” – erősítette meg Zsigmond Barna Pál. A fideszes politikus a Maszol kérdésére hozzátette: „éppen ezért reméljük azt, hogy bizonyos technikai részletek tisztázása után sikerül elindítani ezt a programot”.

Folytatni szeretnék a közös munkát

Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke megjegyezte, hogy Zsigmond Barna Pál Nagykárolyban kezdte meg a „félig ünnepi” körútját a Partiumban. Első körben itt találkozott a helyi önkormányzati vezetőkkel, akikkel a jövő évi kihívásokat tekintették át. A tanácselnök hangsúlyozta: „nem a közvélemény-kutatást kell megnyerni, hanem a választást”, és „bármilyen jónak tűnik most a kapcsolat a magyarországi vezető erő és az erdélyi, partiumi magyarság között, még mindig lehet ezt a kapcsolatot erősíteni és meg lehet tölteni olyan tartalommal, amely a határ mindkét oldalán előre viszi a közös ügyeinket”.

A polgármester-találkozón átbeszélték az új határállomások megnyitásának szükségességét, megvitatták az oltási igazolványok körüli kérdéséket, illetve hivatalosan most adódott lehetőség arra, hogy személyesen is megköszönjék azt a támogatást, amit a magyar állam biztosított Szatmár megyének a koronavírus-járvány kitörését követően.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke

A jövő esztendő kiemelt közéleti-politikai eseményei között Pataki Csaba kiemelte a romániai népszámlálást és a magyarországi választásokat. „Mi itt megszámláltatunk a szó szoros értelmében, de azt hiszem, egy másik típusú népszámlálásnak is lehet nevezni azt, hogy a nemzet kire szavaz, hiszen minden embernek, aki rendelkezik magyar állampolgársággal, szavazati joga is van” – nyomatékosította a Szatmár megyei RMDSZ elnöke. „Aki magyarnak érzi magát a Partiumban, az nagyon jól tudja, hogy kire kell majd az x-et tenni, és mi meg szeretnénk ismételni azokat az eredményeket, amit tavaly sikerült elérnünk helyi szinten” – fogalmazott Pataki Csaba.

Zsigmond Barna szerint az RMDSZ tavalyi választási eredményei alapján elfoglalt – helyi és megyei önkormányzati, illetve kormányzati – szerepe új perspektívákat nyitott meg és új alapokra helyezte a román–magyar együttműködést akár a fejlesztés- vagy támogatáspolitika, akár a közös projektek tekintetében.

„Öröm volt azt hallani, hogy a polgármesterek elismeréssel szóltak arról a nemzetpolitikáról, amit az Orbán Viktor vezette kormány képviselt az elmúlt tíz évben, ami arról szól, egységes magyar nemzet van a Kárpát-medencében és az élet minden területén e szerint próbáljuk meghatározni a kormányzati prioritásokat” – fogalmazott a fideszes politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Zsigmond Barna Pál hozzátette, reményeik szerint 2022 után is folytatódhat a nemzetpolitika, amit most már közösen határoztak meg. Kiemelte, hogy azok a romániai magyar állampolgárok, akik ezt még nem tették meg, regisztráljanak a magyarországi választásokra, illetve, ha már korábban ezt megtették, de megváltozott például a lakóhelyük, akkor ezt a változást vezessék be, és szükséges újból regisztrálni. Ehhez segítséget nyújtanak a kolozsvári és a csíkszeredai konzulátusok, az Eurotrans Alapítvány irodái, továbbá lehetőség lesz erre a kihelyezett konzuli napokon is.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester emlékeztetett, stratégiai partnerség áll fenn a magyar kormány és az RMDSZ között, ezért nem kell győzködni őket arról, hogy kit kell támogatniuk. „Nincs más út, én azt gondolom, nem is kell mi győzködjük az embereket, hogy kire szavazzanak, az viszont nagyon fontos, hogy minden kettős állampolgár éljen a szavazati jogával, és amikor pár percet arra kell fordítani, hogy éreztesse, ő is a nemzet része, akkor ezt tegye meg” – mondta a polgármester. Jelezte, ők azon lesznek, hogy ezt tudatosítsák az emberekben, legyenek tudatában ennek a felelősségnek. „Azt gondolom, tovább kell menni ezen az úton” – fogalmazott Kereskényi Gábor.

Kapcsolódók

Kimaradt?