FRISSÍTVE – Több ezren követelik a munka adóterhének a csökkentését

FRISSÍTVE: Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete szervezésében hétfőn több ezren vonultak a kormány elé  „Tiszteletet a munkának és azoknak, akik dolgoznak!” jelszóval. FRISSÍTÉS: Nem hisznek az 50 százalékos béremelésről szóló ígéretnek. 

„A romániai munkavállalók nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez!" – idézi a BNS közleményét az Agerpres hírügynökség.

A kormánypalota előtti nagygyűlést követően 12 órakor a tüntetők a gazdasági, majd a munkaügyi, és a pénzügyminisztérium székhelye elé vonultak.„A tiltakozás célja a romániai munka adójának csökkentése. Követeljük a munka és a dolgozók tiszteletét! Az elmúlt években a romániai politikai osztály a tőkét helyezte mindenek fölé, és ez 5 millió munkaképes korú román állampolgár külföldre vándorlásához vezetett. Ma Romániában van a szociális párbeszéd szempontjából a legellenségesebb munkaerőpiac! A romániai munkavállalók 1989 óta a különböző kormányok által végrehajtott fiskális intézkedések kísérleti nyulai lettek” – mondják a szakszervezet képviselői.

Fotó: Agerpres Dumitru Costin BNS-elnök a Victoria-palota előtt kijelentette, hogy a munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek, mivel a romániai munkavállalókra rendkívül nagy adóterhek nehezednek.

Costin szerint a kormány a választási kampányban mindenfélét ígér, de most azt követelik az ország vezetőitől, hogy mondják el világosan, milyen pénzből szándékoznak például béreket vagy nyugdíjakat emelni, hogyan akarják megvalósítani a fiskális reformot Romániában.

Kifejtette, többek között az állampolgárok által befizetett adókból és illetékekből finanszírozzák a társadalombiztosítási rendszert, tavaly pedig több mint kétmillió olyan foglalkoztatott személyt tartottak számon Romániában, aki nem fizetett hozzájárulást a nyugdíj vagy egészségügyi alapba.

„Idén, mivel választási év van, mindenfélét ígérgetnek. Például az ingyenes egészségügyi alapellátást. Ha ez megvalósul, akkor mi a különbség azok között, akik fizetik a hozzájárulást, és azok között, akik semmit nem fizetnek? Ezeket a dolgokat szigorúan választási céllal teszik. Mi ennek véget akarunk vetni. Miért választási évben tesszük ezt? Mert ez az egyetlen év, amikor a demokráciában a hatalom megosztott. A hatalom tőlük, akik már négy éve birtokolják, a polgárokhoz kerül. Nagyon fontos, hogy az emberek megértsék, mire szavaznak, hogyan szavaznak, és milyen megoldások készülnek a következő négy évre” – idézi a szakszervezeti elnököt az Agerpres hírügynökség.

Véleménye szerint nem lehet hinni az 50 százalékos béremelésről szóló ígéretnek sem, figyelembe véve, hogy Románia államadóssága meghaladta a GDP 50 százalékát, és a pénzügyi törvény értelmében a bérköltségeket be kellene fagyasztani.

Elégedetlenek a magas adókkal 

A szakszervezet közleményében hangsúlyozta, Románia az egyetlen olyan ország az Európai Unióban és a világon, ahol 2018 óta a társadalombiztosítási rendszerbe befizetett járulékokat teljes egészében a munkavállalókra hárítják át. Így az egészségügyi és nyugdíjjárulékok a munkavállalók esetében megduplázódtak, míg a munkaadók esetében nullára csökkentek.

„Az Európai Unió szintjén Romániában az egyik legmagasabb a munka adóterhelése: 42,8 százalék, szemben a 38,6 százalékos európai átlaggal! Az adóterhek több mint 87 százalékát a társadalombiztosítási rendszer finanszírozására kivetett szociális hozzájárulások teszik ki. A nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer finanszírozásának 82,6 százaléka a biztosítottak által fizetett járulékokból származik, akiknek több mint 97 százaléka munkavállaló. A munkavállalókat terhelő adóterhek jóval meghaladják az Európai Szociális Biztonsági Kódexben meghatározott maximális teher 50 százalékát” – figyelmeztet a szakszervezet.

Az alacsony bérek és a magas adóztatás azt is eredményezte, hogy az Eurostat adatai szerint 2023-ban Olaszország és Görögország után Romániában a harmadik legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta az EU-ban. A 20 és 64 év közötti romániaiak mindössze 69 százaléka dolgozik.
A BNS adatai szerint 2023-ban Románia foglalkoztatott népessége 7,7 millió fő volt, de csak 5,6 millióan fizettek társadalombiztosítási járulékot.

A szakszervezet a magas adókkal elégedetlen minden munkavállalót, munkanélkülit, diákot, egyetemistát és nyugdíjast meghívott a hétfői tüntetésre. „Hallassuk a hangunkat, mondjuk el még egyszer nyomatékosan a kormányon levőknek, hogy megfojtanak bennünket az adóikkal. Azonnali adóreformot követelünk!" – tették hozzá a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?