A miniszterelnök nem fél semmitől – csak Istentől

Marcel Ciolacu ismét megpályázza a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét az alakulat augusztusi kongresszusán.

A kormányfő erről a PSD bukaresti harmadik kerületi szervezetének szerda esti tisztújító ülését követően beszélt az újságíróknak, amikor arról faggatták, hogy szándékában áll-e jelöltetni magát az államfői tisztségre. Ciolacu emlékeztetett, a párt országos politikai tanácsának döntése értelmében augusztus 24-én kongresszust tartanak. Ezen maga is indul egy újabb pártelnöki mandátumért.

Hozzátette, a PSD államfőjelöltjéről szintén a kongresszus fog dönteni. Az, hogy kik közül választhatnak majd a küldöttek, a jelölési menetrend elfogadása után derül ki  – idézi nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldalaMegkérdezték tőle, tart-e az államfőjelöltség felvállalásától, tekintve, hogy ha alulmarad az államfőválasztáson, vélhetően a pártelnökséget is elveszíti.

„Isten ments! Én nem félek semmitől. Úgy tűnt valakinek, hogy félnék? Nézzék csak meg, hogy miniszterelnökként hány döntést hoztam egy év és egy hónap alatt. Hasonlítsák össze más miniszterelnökök döntéseivel. Én nem félek semmitől, csak Istentől. Amúgy nem születtem sem a PSD elnökének, sem miniszterelnöknek, sem parlamenti képviselőnek" – válaszolt Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?