banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

A küldetés akkor ér véget, amikor valamennyi romániai katona biztonságban hazaér

A román védelmi minisztérium számára akkor ér véget az afganisztáni küldetés, amikor valamennyi romániai katona biztonságban hazaér - jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă tárcavezető.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) tartozó tagállamok külügy- és védelmi minisztereinek szerdai ülésén közös nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy május 1-jétől elkezdik a NATO-csapatok kivonását Afganisztánból.

„A régióbeli békefolyamat támogatása mellett fontos, hogy szövetségeseinkkel együtt megkülönböztetett figyelmet szenteljünk a kivonuló NATO-csapatok védelmét biztosító intézkedéseknek. A védelmi minisztérium számára az afganisztáni misszió akkor fog véget érni, amikor valamennyi román katona biztonságban hazaér” - fogalmazott a miniszter.

Ciucă leszögezte, az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevet viselő afganisztáni misszióban több mint 600 katonával részt vevő Románia „a kivonulás menetrendjével kapcsolatos döntésekhez alkalmazkodva fog eljárni”.

Románia 2001-től vesz részt a különféle afganisztáni missziókban, az azóta eltelt 20 évben több tízezer romániai katona tett bizonyságot ott szakmaiságról, lojalitásról, szolidaritásról és áldozatkészségről. Huszonheten közülük életüket vesztették, több mint kétszázan megsérültek - mondta még a miniszter. 

(Címlapképi illusztráció: Pexels)

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?