A hétvégén több mint 60 ezren üdültek a román tengerparton

Az ortodox pünkösd hosszú hétvégéjén több mint hatvanezren látogatták meg a román tengerpartot – közölte kedden a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT).

Tájékoztatásuk szerint az idei ortodox pünkösdi minivakáció alatt több mint 60 ezer ember üdült a tengerparton, ami hatalmas növekedést jelent a tavalyi forgalomhoz képest: 2021 püskösdjén ugyanis mindössze tízezren választották ezt a kikapcsolódási lehetőséget a korlátozások és a járványtól való félelem miatt.

Ezzel megkezdődött az idei szezon – állapítja meg az ANAT közleménye.

Fotó: Agerpres

A szervezet adatai szerint június 10-e és 13-a között körülbelül 150 millió lejt költöttek a turisták. A legnépszerűbb tengerparti üdülőhelynek Mamaia, Észak-Mamaia, Észak-Eforie, Venus és Vama Veche bizonyult, de a Duna-deltában működő szállodáknak és panzióknak is több mint 90 százaléka megtelt.

A tengerpartitól eltérő üdülőhelyeken körülbelül 50 ezer személy töltötte el a minivakációját, főleg a fürdőhelyek, a hegyvidéki kirándulóhelyek és a falusi turisztikai célpontok voltak népszerűek.

Ugyanakkor több mint 20 ezer román állampolgár a bolgár tengerparton, 15 ezer Görögországban és 5000 Törökországban üdült az elmúlt hosszú hétvégén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?