A fazékból ette a levest, csupasz kézzel falatozott a ételvitrinből egy kolozsvári étterem alkalmazottja

Egy kolozsvári pláza éttermében a vendégek lefilmezték, amikor az egyik alkalmazott az eladásra szánt ételeket fogyasztotta: közvetlenül a fazékból, meregetőkanállal ette a levest, majd a kanalat visszarakta, az ételvitrinbe kitett fogásokból pedig csupasz kézzel csipegetett.

Miután a felvétel nyilvánosságra került, a fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrei lecsaptak az étteremre, számol be a StirideCluj helyi lap. A jelenetet a kolozsvári bevásárlóközpont egyik vendéglátóhelyén étkező pár örökítette meg. A nő, aki lefilmezte a sokkoló incidenst, ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „Hogy sikerült a férjemmel ételmérgezést kapnunk”.Illusztráció: Pexels A Kolozs Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség összesen 65 ezer lejre bírságolta meg az egységet, és ideiglenesen felfüggesztették a tevékenységét.

Közleményükben kifejtik, az ellenőrzés során több szabálytalanságot állapítottak meg, például nem megfelelő hőmérsékleten tárolták az élelmiszereket, a hűtővitrineket nem fertőtlenítették, azok különben is rozsdásak, porosak, és töredezettek voltak. Az üdítőitalokat közvetlenül a padlón tartották, a hulladékot nem előírásszerűen gyűjtötték, nem tájékoztatták a vendégeket a felszolgált fogások tápértékéről, az azokban található allergénekről, nem szakszerű konyhai eszközöket használtak, és az előkészítő pult is repedezett volt, sorolják a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?