A Szociáldemokrata Párt kész tárgyalni Adrian Veșteával a kormányzati szerepvállalásról
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kész lenne belépni az Adrian Veștea vezette kormányba. A PSD szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir szerint a párt szeretné folytatni a korábbi kormánykoalíciót, de nem Ilie Bolojan vezetésével. Mihai Fifor képviselő bejelentette, összehívják a párt vezető testületeit, hogy részletesen elemezzék a javaslatot és annak politikai következményeit.
„Már a kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy tekintettel arra a gazdasági katasztrófára, amelybe Románia Bolojan miniszterelnöksége alatt került, bármely PNL-es miniszterelnök-jelöltet támogatni tudunk annak érdekében, hogy fennmaradjon az a koalíció, amely valóban Európa-párti módon kormányzott. A PSD ebben a helyzetben tárgyalni fog Veștea úrral. Nézzük meg, hogy felajánlja-e a PSD-nek a kormányzati részvételt” – nyilatkozta a Digi24-nek Daniel Zamfir.

Arra a kérdésre, hogy a PSD hajlandó lenne-e ismét a PNL-vel és az USR-vel együtt kormányozni, a szenátor közölte: ezt a lehetőséget is számításba veszik.
„Miért ne? Már a bizalmatlansági indítvány idején is azt mondtuk, hogy szeretnénk folytatni ezt a kormánykoalíciót, de Bolojan nélkül, mert ő idézte elő ezt a gazdasági katasztrófát” – fogalmazott.
Mihai Fifor: összehívják a párt vezető testületeit
Mihai Fifor szociáldemokrata képviselő Facebook bejegyzésben reagált Adrian Veștea jelölésére. A politikus közölte, a párt elsődleges célja továbbra is egy nyugatbarát kormányzás támogatása, amely szilárd és átlátható partnerségen alapul.

„Határozottan támogatjuk ezt az irányvonalat, ugyanakkor fenntartjuk korábban megfogalmazott aggályainkat minden olyan kormányzati elképzeléssel kapcsolatban, amelyben Ilie Bolojan is szerepet kapna” – írta a politikus.
Mihai Fifor szerint az államfő javaslatát felelősségteljesen kell kezelni, ezért a PSD megvárja Adrian Veștea kormányprogramját és a kijelölt miniszterelnök által vállalt prioritások ismertetését.
Kapcsolódó
A szociáldemokrata politikus szerint a jelölés nehéz politikai helyzetben történt, ezért minden olyan javaslatot komolyan meg kell venni, amely stabil parlamenti többség kialakításához és működőképes kormány létrehozásához vezethet.
Hozzátette: a PSD végső döntését az alapján hozza meg, hogy a leendő kormányprogram mennyire egyeztethető össze a párt politikai értékeivel, nyugatbarát elkötelezettségével és azzal, hogy képes-e választ adni Románia gazdasági és társadalmi kihívásaira.
Mihai Fifor azt is bejelentette, hogy mivel Adrian Veștea jelöléséről nem egyeztettek előzetesen a PSD-vel, a párt vezető testületeit összehívják, hogy részletesen elemezzék a javaslatot és annak politikai következményeit.
CSAK SAJÁT