Így alakul 30 megyében az útlevélosztály programja

Meghosszabbodik az ügyfélszolgálati programidő az ország 30 megyéjének útlevélosztályán, 12 megyében pedig nő az ügyfélablakok száma - közölte az Országos Útlevél Igazgatóság vezetője, Mirel Toancă rendőrparancsnok. 

Toancă a belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, jelentősen megnőtt a kérelmezők száma, egyrészt azért, mert minden évben jellemzően július-augusztusban nyújtják be a legtöbb útlevélkérelmet, másrészt, mert a felnőttek számára július 20-a után kiállított egyszerű elektronikus útlevelek érvényességi ideje 10 évre emelkedett. 

Ezért augusztus 31-éig az ország 30 megyéjében meghosszabbítják a programidőt, hétfőtől péntekig 8:30-tól 18:30-ig fogadják az ügyfeleket Arad, Argeş, Bacău, Bihar, Beszterce-Naszód, Brăila, Botoşani, Brassó, Kolozs, Krassó-Szörény, Constanţa, Dâmboviţa, Dolj, Fehér, Gorj, Galaţi, Hunyad, Iaşi, Mehedinţi, Máramaros, Maros, Neamţ, Prahova, Szeben, Szatmár, Suceava, Temes, Vâlcea, Vrancea és Vaslui megye útlevélosztályán. 

Bukarestben és Ilfov megyében a hét első három napján hosszabították meg az ügyfélfogadási programot. 

Ugyanakkor azokban a megyékben, ahol nagy a kérelmezők száma - Brassó, Constanţa, Dolj, Galaţi, Fehér, Hunyad, Iaşi, Kolozs, Máramaros, Prahova, Szeben és Vaslui megye útlevélosztályán - növelik az ügyfélablakok számát is. Az útlevélosztályokon dolgozó alkalmazottak száma szintén nőtt, körülbelül 60-nal - tette hozzá a rendőrparancsnok. 

Mirel Toancă emlékeztetett, hogy az útlevélkérelem bármelyik útlevélosztályon, illetve Románia bármelyik külképviseletén benyújtható, a kérelmező állandó lakhelyétől függetlenül. A kész útlevél pedig bármelyik útlevélosztályon vagy külképviseleten kivehető, függetlenül attól, hogy hol nyújtotta be igénylését a kérelmező. 

Kapcsolódók

Kimaradt?