Nem remélt fordulat a sepsiszentgyörgyi zászlóperben

A sepsiszentgyörgyi bíróság részben igazgat adott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek, akit a háromszéki prefektúra március 14-én és 15-én összesen tízezer lejre bírságolt meg amiért a magyar nemzeti színű jelképekkel díszítették fel  a várost.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró megfellebbezte a prefektúra büntetését és az ügy első tárgyalásán a sepsiszentgyörgyi bíróság elrendelte a román nemzetijelkép-törvény alkotmányossági felülvizsgálatát.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró jogi képviselője alkotmányossági óvást emelt, amit a bíróság részben elfogadott és elrendelte a Románia jelképeire vonatkozó 1994/75-ös törvény felülvizsgálatát. A kifogásolt törvénycikkely azt írja elő, hogy más országok zászlaját csakis a román zászlóval együtt, és csakis hivatalos látogatások, nemzetközi összejövetelek esetében lehet középületekre és közterületre kitűzni. Antal Árpád ügyvédje szerint ez az előírás ellentmond az identitás védelmére, valamint az egyenjogúságra vonatkozó alkotmányos előírásoknak. A sepsiszentgyörgyi elöljáró jogi képviselője kérte a jelképtörvény végrehajtási utasításait tartalmazó 2001/1151-es kormányhatároz előírásainak alkotmányossági felülvizsgálatát is, de ezt a bíróság elutasította.

Antal Árpád az eset kapcsán lapunknak elmondta: az ügy következő tárgyalását szeptemberre tűzte ki a bíróság, ekkor arról is döntenek majd, hogy a bíróság megvárja-e az alkotmánybíróság véleményét a jelképtörvény felülvizsgálati kérelméről és addig felfüggesztik-e vagy sem a magyar szimbólumok ügyében indított eljárást. A polgármester szerint valószínű, hogy most megfellebezik a sepsiszentgyörgyi bíróság döntésének azt a részét, amelyben nem nekik adtak igazat.

Mint arról beszámoltunk idén a március 15-i ünnepségeket megelőző napon és az ünnepség napján, Sebastian Cucu prefektus tíz-tízezer lejre büntette meg a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi polgármestereket mert megítélése szerint a két háromszéki városban nem volt a magyar zászlóval „egyenlő arányban” kihelyezve a román lobogó, illetve mert nem helyeztek el román zászlókat is a magyar zászlók mellé.

A büntetésüket követően Antal Árpád sepsiszentgyörgyi-, és Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesterek is rámutattak, hogy a 2001/1157-es kormányhatározat értelmében, azon nemzeti kisebbségek, amelyek rendelkeznek országos szintű szervezettel, saját rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is. Emlékeztettek, hogy a rendszerváltást követően minden március 15-i ünnepségre kihelyezik a nemzeti szimbólumokat, és rámutattak, hogy a magyar nemzeti zászló nem azonos Magyarország zászlójával.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?