Hétfőn kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái

Hétfőn kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre több mint 136 ezer végzős jelentkezett országszerte.

Az oktatási minisztérium adatai szerint a 440 vizsgaközpontban összesen 136.871 tanulót várnak hétfőtől, közülük 118.856-an idén, 18.015-en korábbi években fejezték be tanulmányaikat.

Hétfőn román nyelv és irodalomból mérik fel a végzősök tudását, kedden anyanyelvből, szerdán a szaknak megfelelő kötelező, csütörtökön pedig a választott tantárgyból írásbeliznek.

Az eredményeket július 4-én 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro weboldalon. Az óvásokat ugyanaznap 12 és 16 óra között fogadják, a végleges eredményeket pedig július 9-én ismertetik.

Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni. A jelentkezőket 7 és 8.30 óra között engedik be a terembe, és három óra áll rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Minden termet megfigyelő kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és segédeszközöket sem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk.

Kizárják az érettségiről azokat, akiknél ilyeneket találnak, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem - figyelmeztet minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión, és a korábban szerzett jegyeiket, minősítéseiket sem ismerik el.

A sikeres vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

Kapcsolódók

Kimaradt?