Felügyelet nélkül hagyott gyerekek kerültek bajba

Ne hagyják felügyelet nélkül a gyermekeket sem a lakásban, sem az udvaron, kertben, figyelmeztetnek a Bihar megyei tűzoltók. Négy nap alatt két gyermek is komoly veszélybe került Bihar megyében, csak a jó szerencsének köszönhető, hogy egyikük sem sérült meg.

A tűzoltóság keddi tájékoztatása szerint a  múlt hét végén előbb Margittán történt baj: egy második emeleti lakás ajtaját zárta be valamilyen módon az egy éves és négy hónapos kisfiú, miközben édesanyja kilépett a lépcsőházba. A lakásban közben a gáztűzhelyen étel főtt. A kicsi, bár édesanyja kérte, nem tudta kinyitni a lakás ajtaját, ezért édesanyja segítséget kért a 112-es sürgősségi hívószámon.

A margittai tűzoltók kevesebb mint öt perc alatt értek a helyszínre, és az ablakon át jutottak a lakásba, melyet már elöntött a füst, mivel a tűzön hagyott étel meggyulladt. A tűzoltók idejében érkeztek, és kimentették a kicsit a lakásból, majd a mentősök megvizsgálták a kisfiút, aki szerencsére baj nélkül megúszta a történteket.

Hétfőn délután a belényesi tűzoltók Szitány faluba szálltak ki, ahol egy takarmányraktár gyullad fel. Érkezésükkor az egész hombár égett már, és a lakóház melléképületének teteje is kigyulladt. Fennállt annak veszélye is, hogy a tűz átterjed az egy méterre lévő szomszéd ház egyik melléképületére is.

Közel két és fél órán át oltották habbal és vízzel a tüzet, amelyet egyértelműen a hat évesnél kisebb, tűzzel játszó gyermekek okoztak. Szerencsére egyikük sem sérült meg, de 120 kiló széna, négy köbméter építkezési faanyag és a melléképület tetejének egy része megsemmisült a tűzben.

 

 

Fotók: Körösvidéki Készenléti Felügyelőség

Kapcsolódók

Kimaradt?