Éves értékelőt tartott a Kolozs megyei RMDSZ

Csoma Botond megyei elnök, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke pénteken sajtótájékoztató keretében összegezte az elmúlt egy év RMDSZ-es önkormányzati eredményeit.

„Az elmúlt időszakban jelentős beruházások valósultak meg az RMDSZ-es önkormányzatokban, ezek közül számos az Európai Unió támogatásával. Ezek a beruházások biztosítják, hogy úgy falvakon, mint városokon jobban élhessenek a magyar közösségek” – mutatott rá Csoma Botond.

„A mandátum félidejénél járunk, jómagam egy éve töltöm be az alpolgármesteri tisztséget. Továbbra is első számú feladatunk a magyar vonatkozású ügyek előmozdítása, illetve a Kolozs megyei és a kolozsvári magyar emberek érdekeinek hatékony képviselete. A főbejáratokhoz kikerültek a háromnyelvű helységnévtáblák, a györgyfalvi, kajántói és nádaspapfalvi kijáratok esetében elkezdődött az engedélyeztetés. Ezután is napirenden tartjuk ezt a kérdést a polgármesteri hivatalban, mindaddig, amíg valamennyi tábla a helyére kerül” – nyilatkozta az alpolgármester.

A családon belüli erőszak áldozatainak védelme

A családon belüli erőszak áldozatainak szánt menhely kialakításának projektje is előrehaladott fázisban van: az ingatlant kijelölte már az önkormányzat, a beruházási munkálatok tervezése folyamatban van. Az alpolgármester kiemelte továbbá, hogy a lakbértámogatási rendszer módosítása is napirenden van, aminek következtében még több rászoruló család részesülhetne támogatásban. A Dónát úti bölcsőde megnyitását szeptemberre tervezik, míg a Monostor negyedben a közbeszerzés folyamatban van, és további két bölcsőde előtanulmányait rendelte meg a hivatal. Valamennyi bölcsődében indul magyar csoport is, mutatott rá Oláh Emese.

„Infrastrukturális fejlesztések, műemléképületeink megóvása és felújítása, valamint a magyarlakta községek, civil és egyházi szervezetek támogatása jelentik a megyei tanácsi RMDSZ-frakció munkájának a gerincét” – összegzett Vákár István.

Útfelújítások

A megyei tanács alelnöke kiemelte: az elmúlt évben 80 millió euró értékű útfelújítási és útépítési munkálatokat kezdtek meg az Európai Unió támogatásával. Ezek két fő nyomvonalat érintenek a Magyarkályán-Magyarpalatka-Bonchida-Nagyesküllő, illetve Dregán-völgye – Szilágy megye határa szakaszon. További munkálatok fejeződtek be, olyan települések érintésével, mint Kolozs, Györgyfalva, Aranyosegerbegy vagy éppen a Tordai-hasadék felé vezető megyei úton.

Vákár István kiemelte, hogy az elmúlt időszakban is sikerült támogatni a magyar közösség kulturális és ifjúsági eseményeit, továbbá a történelmi magyar egyházak beruházásait is. Külön említésre méltó, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mellé felzárkóznak a megye többi városainak magyarnapos rendezvényei is, köztük a megújult Kalotaszegi Magyar Napok rendezvénysorozat is.

A műemlékvédelem terén a válaszúti Bánffy-kastély, valamint a kolozsvári Szépművészeti Múzeum és a Redut épületének felújítását emelte ki az alelnök. A megyei tanács alárendeltségébe tartozó 5 kórház fejlesztését is az elmúlt év eredményei között említette, ezzel kapcsolatban Vákár hangsúlyozta, a megyei tanács egyik jelentős terve jelen pillanatban a regionális gyerekkórház megépítése.

Kapcsolódók

Kimaradt?