Leszakadt az ég szerda délután Aradon

Valamivel szerda délután két óra előtt szakadt le az ég Aradon, a heves záport helyenként erős széllökések is kísérték.

A városháza közleménye szerint a vihar elültével a közterületfenntartó vállalat emberei kezdték meg a nyomok eltüntetését, elsősorban a Mikelaka negyedben kidöntött fák eltakarítását. A Mária- (volt Augusztus 23.) parkban és a Renașterii utcában csavart ki fákat a szél, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három személygépkocsi megrongálódott, de személyi sérülés nem történt.

A Vízműveknek is közbe kellett lépniük, ugyanis a „szokott helyeken” a csatornák nem győzték elnyelni az esővizet, így le kellett szivattyúzni a csapadékot az úttestről. Ilyen a belvárosi Titulescu utca, illetve a szintén Mikelakán található vasúti felöljáró alatti sugárút, ahol a járművek tengelyig süllyedtek vízbe.

A magyarországi közmédia beszámolói szerint Csongrád és Békés megyében, Makó, illetve Battonya térségében volt súlyos vihar, feltehetően annak a szele érintette Aradot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?