Betiltatná egy európai ország a Hells Angels motoros bandát

A Hells Angels motoros banda hollandiai betiltását kezdeményezte az ügyészség egy hágai bíróságon arra hivatkozva, hogy a szervezet tagjai a „törvénytelenség szubkultúráját” képviselik – jelentette a helyi sajtó pénteken.

A vádhatóság arról számolt be, hogy több száz oldalnyi dokumentumot nyújtottak be a Hells Angels "bűnözői tevékenységének" ismertetése, illetve annak bizonyítása érdekében, hogy a szervezet "az erőszakot népszerűsíti és veszélyt jelent a közrendre". „Nem elszigetelt esetekről van szó, hanem egy olyan klubról, amely a törvénytelenség és az erőszak kultúráját képviseli" - írta közleményében az ügyészség, amely szerint a banda jelentette súlyos fenyegetés megszüntetése céljából be kell tiltani a szervezetet az országban.

Nem most került először hasonló ügy a bíróság elé Hollandiában, korábban már megpróbálták törvényen kívül helyezni a Hells Angels helyi szervezeteit, azonban ezt a legfelsőbb bíróság végül elutasította 2009-ben.

Hollandiában több motoros klubot is bűnszövetkezetnek minősített és betiltott már a bíróság, tavaly decemberben például a Hells Angels riválisának számító Bandidost.

A több mint ötven országban jelen lévő és sok ezer tagot számláló Hells Angels gyökerei a negyvenes évek végi Egyesült Államokba nyúlnak vissza, szélesebb ismertségre csak a hatvanas években tett szert. A közvélekedés szerint bűnszervezet, amely sok pénzhez jut különféle törvénybe ütköző tevékenységekből. A klub azonban állítja, hogy legfeljebb egyes tagjai tekinthetők bűnözőknek, maga a szervezet a törvényeket betartva működik.

Kapcsolódók

Kimaradt?